Sarolt világa

Régóta nem írtam a négyévesemről, pedig ajaj, mennyit változott, ügyesedett, okosodott… és önállósodott, amiben eddig sem volt hiány. Hát kéremszépen kb. egy hónappal ezelőtt határozottsága teljes nagyságában kijelentette, hogy ő többé tréningnadrágot, bő blúzot, magas nyakút egyáltalán nem hord. És tényleg. Olyan reggeleink voltak oviba indulás előtt, hogy húsz percig alkudoztam vele a szekrény előtt, és úgy éreztem magam, mint anyukám anno, csakhogy akkor én tizenhat éves voltam, nem négy. A lényeg az, és tudom, ezt sokan nem értik, hogy egyszerűen inkább nem ment oviba, nem ment sehova, hogyha nem úgy volt ahogy. Hogy nem lehet egy gyereket megnevelni, hogy azt hordja, amit mi akarunk? Nos, lehet, hogy nem is fontos… amikor üvöltve tépi a rajta lévő blúzot/nadrágot, akkor elkezd gondolkodni a mindenkori szülő először azon, hogy mitéshol rontott el, majd elkönyveli, hogy valójában nem is fontos, hogy mi van azon a gyereken…vegye fel amit akar, csak ne hisztizzen már…

így történt,hogy egy nagy adag ruha jobb sorsra vár most, a többi, ami megmaradt, garantáltan “csini” és “szép” persze néhányuk ételfoltos, mert a kisasszony bizony szereti a hasát, és szereti maga elkészíteni a szendvicseit, amelyek mézben, vajban és piros aranyban bővelkednek, de akkor is, a lényeg, hogy mindig szép legyen:) mert ez most fontos szerinte. Fogalmam sincs, hogy “elrontok-e” ezzel valamit, hogy hagyom önállósodni ilyen téren. Persze a sál-sapka-kesztyű azért kötelező, és nincs szempillaspirál, kivasalt haj(bizony, vannak négyévesek akiknek ez is jár, kérésre), és nincs korona a fején oviba induláskor, úgyhogy a józan eszem határain belül maradtunk, még eddig:)

Sarolt egy ideje így hívja teljes imádattal a hangjában:)

Nagyot változott, mozgás terén mindenképpen: egyedül feláll, lépik is egyet-ketttőt két kézzel kapaszkodva, nagyon gyorsan mászik. Egyre jobban keresi a társaságot, de az a legjobb, ha én mindenképp a közelben vagyok. Jól eljátszik pár percig egyedül is, de semmiképp a korának megfelelő játékokkal, inkább akkor boldog, ha megkaparinthat egy barbit, egy rózsaszín nyakláncot vagy mütyürt, papírt, telefont, ilyesmiket. Aztán hosszasan áttanulmányozza, a szájába veszi, és ha elvesszük, hisztérikus sírásba vagy sikoltozásba kezd.

Továbbra is nagyon szeret enni, egyre nagyobb mennyiségeket, többnyire ugyanazokat, mint eddig, egyre többször és szívesen megeszi a levest, de más folyadékot alig tudok belepréselni. Szopizik nagyon sokat. Ennek ellenére a pénteki oltáson alig nyomott 8 kilót, ellenben 74 cm! A betegségből azt hiszem, kigyógyult, a pénteki oltás után még tegnap is hőemelkedése volt(érdekes módon nem estére lázasodik be, hanem déltől késő délutánig, aztán estére megszűnt csillapítás nélkül).

Felül 3 fogacska tört át egyszerre, nagyon sok nyálat termel és mindig a szájában a keze, piszkálgatja a fülét is, és néha felsír. Nagyon sokat “beszél”, dudli, ede, ada, apa, gye jó hangosan!

És Csillagszemű. Nagyon szeretjük!

Ma az orvosi rendelőben voltunk a fiammal, javul az állapota, de a doktornő visszarendelt, hogy eldöntse, kapjon-e még gyógyszert, vagy már anélkül is meggyógyul.

A váróterem zsúfolásig volt, és ahogy túljutottam az első mérgemen, hogy most megint összeszedünk valamit, figyelni kezdtem. Néha csak figyelek… Ott volt egy cigánylány a két kislányával, és az anyukájával, még egy anyuka a hathetesével, és persze két-három idősdemégnemöreg asszony. A két anyuka beszélgetett, a cigánylány mondta, hogy a nagyobbik lánya tejport evett, de a kicsi nem fogadja el, még szoptatja, “mert amúgyis jobb az anyatej”. Néztem a kislányt az ölében, olyan egyévesforma lehetett, szép, dundi arcocskája kicsattanóan egészséges. Az anyuka bement vele, mert szólították, a nagymama kint maradt és a két asszony neki is szegezte a kérdést, hogy “mit adtok enni teeee, hogy ilyen kövér?”, mire az mosolyogva “hát anyatejet!” Na erre kiakadtak, “méghogy anyatejet! hát olyan sovány az anyja, ugyan már, az anyatejhez egy jól megtermett anya kell! az anyatejtől különben sem lehet meghízni, az nem elég egy babának!” A nagymama csak mosolygott és vonogatta a vállát, láthatóan leszarta, hogy ki mit gondol, ő tudja, és kész. Sunyiban végignéztem magamon(mert a cigánylány, akit soványnak tituláltak, hozzám képest kövér volt:)))- vajon ha én mondanám, hogy a fiam anyatejen él elsősorban, engem is kinevetnének? talán ott és akkor nem, de ahogy kilépek az ajtón… Közben a lány kijött a kisbabájával a doktornőtől, tőle is megkérdezték, hogy mit ad neki, és tovább sopánkodtak, hogy miért hazudik, hát az anyatejtől még senki sem hízott meg.

Ha kívánhatnék karácsonyra, az lenne a kívánságom, hogy csupán egyetlenegy napra szabaduljon meg mindenki előítéleteitől… láthassa gyermeki, őszinte szemmel a világot, a másik embert. És ha kérdez, fogadja el a választ. És tudjon rácsodálkozni, hogy jé, ilyen is van…

Valahogy így vagyunk most… mindketten betegek, plusz én is. Sarolt már múlthét csütörtökön elkezdte, sőt már jó pár nappal azelőtt állandóan fájt a hasa, most már tudom, hogy nála ez a betegség előjele. Csütörtökön már csúnyán köhögött, folyt az orra, és hőemelkedése is volt, aztán Apor péntek délután csatlakozott, 38, 5-re ment a láza, gyorsan levittem az orvoshoz, rögtön antibiotikum, lázcsillapító. Egész hétvégén lázat mértem, orrot szívtam, töröltem, hisztit csillapítottam, nem csoda, hogy engem is leütött a vírus… Hétfőre már Saroltot is vittük orvoshoz, nála a köhögés annyira brutális tud lenni, hogy képes másfél órán keresztül nyomni, és nehéz hallgatni, hogy közben nem tudsz tenni semmit… persze kapta a Stodalt, és Homeogene9 bogyókat, zselét is vettem, hogy éjszaka könnyebb legyen a légzése, de a doktornéni jobbnak látta erős ab-t felírni. Tegnap voltunk ellenőrzésen, sokat nem javult a helyzet, Apor is köhög, ő lándzsás útifű szirupot kap, láz már nincs, remélem a gyógyulás útjára léptünk.