Sarolt világa

Év végi

Nem volt könnyű ez az esztendő, sok minden történt, ami próbára tett emberként, szülőként egyaránt. Nem volt könnyű, mégsem túléltünk, hanem megéltünk minden pillanatot. Csak remélni tudom, hogy lehetőségeinkhez képest a legjobban csináltunk mindent, és visszatekintve nem is tennék másképp semmit.

Életet adtam egy kisfiúnak, teljesült ezáltal a nagy vágyam, négytagú család lettünk, de azt sosem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz. Nekünk kétgyerekes szülőnek lenni, Saroltnak pedig nagytestvérnek – sok nehéz pillanat volt és van, de a legnagyobb kincs a miénk, ez a két szép gyerkőc. És volt sok-sok munka felkérés Neki, pont annyi, hogy éppencsak egy felet, de mégiscsak előre tudtunk lépni, és ezáltal remélni, hogy a következő esztendőkben ez csak jobb lehet.

Egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy keveset írtam/írok. Újévi fogadalom, hogy jövőre többet fogok…

Szeretettel teli, békés, szerencsés Új Esztendőt minden erre járónak:)))

Tíz

Egyre kisfiúsabb, hat foga van, és egyre kevesebb a szabadidőm miatta, de ezt egyáltalán nem bánom:)

Mindennap elhalmoz a mosolyával, a bizalmával és ettől elolvadok, de bizony, ha néha átlátok a rózsaszín szemüvegen, akkor látni vélem a hiszti első, biztos jeleit is – ha nem kap oda valamit/nem mehet oda, ahol tényleg veszélyforrás van, ordítani kezd, és rángatózik, vagy ha álló helyzetben van, akkor rugózik:) Sarolttól nagyon jól elleste, hogyan kell visítozni és azt hiszem, a hiszti is egy tanulható viselkedés… Egyre többet ért, érzékel az őt körülvevő világból, a tegnap például apa megborotválkozott, és ahogy meglátta, elsírta magát, és abba sem hagyta fél óráig, de folyamatosan szemmel követve az imádott apát. Aztán már csak szúrósan nézte(milyen mérgesen tud nézni!), majd rámosolygott, aztán az ölébe kérezett, simogatta az arcát és kacagott.

Továbbra sincs cumisüvege, az ivópohárral most már megbarátkozott, hogyha víz vagy házi szörp van benne, kortyolgat, többször keveset, szopizik minimum háromszor napközben, és nagyjából ugyanazt eszi, mint mi. A joghurttal ki lehetne kergetni a világból, hasonló a helyzet a zabpelyhes cuccokkal, a tejbegrízzel. Helyette jöhet paradicsomos spagetti, palacsinta(akár egymás után is:))), házi pástétomos kenyér, és más felnőttes ételek. Remélem, hízott is, 74 cm, és mintha rakódott volna rá valami az utóbbi egy hónapban:) Most lábalt ki egy kéthetes náthából, ami annyiból állt, hogy rekedtes volt, kicsit köhögött és brutál folyt az orra. Echinacea és lándzsás útifű szirup, oscillococcinum, c vitamin és sok-sok orrszívás.

Mi, elfogult szülők már a beszéd jeleit is felfedezni véltük, hiszen búcsúzáskor táj-tájt mond és int, gye(gyere) és hív a kezével is, de ez olyan hihetetlen, hogy lehet, csak mi képzeljük.

Egyre ügyesebben forgatja a mesekönyvet, a formabedobóba belerakja a kockákat, mindenre fel akar mászni, ügyesen lépeget a bútorok mellett. Mintha múlófélben van az anyakell korszaka, utóbbi hetekben többször aludt el mamával vagy apával, míg én kimenőt kaptam.

Imád fürdeni, és szereti, amikor bekrémezem, főleg a karocskáit, továbbra is hason alszik, naponta kétszer és éjjel max. két ébredéssel. És ragyog, mint a napsugár:)))

Tánc

Minden pénteken, mert nagyon akarta, s mert úgy gondoltuk, tanul fegyelmet, s kicsit elfárad:)) Szereti, és bónusz, hogy az ovisbarátnő is jár. De tényleg elfárad, és ezt nem szereti:) persze mire hazaérünk, már visszatér az ereje:))

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!