Régóta nem írtam a négyévesemről, pedig ajaj, mennyit változott, ügyesedett, okosodott… és önállósodott, amiben eddig sem volt hiány. Hát kéremszépen kb. egy hónappal ezelőtt határozottsága teljes nagyságában kijelentette, hogy ő többé tréningnadrágot, bő blúzot, magas nyakút egyáltalán nem hord. És tényleg. Olyan reggeleink voltak oviba indulás előtt, hogy húsz percig alkudoztam vele a szekrény előtt, és úgy éreztem magam, mint anyukám anno, csakhogy akkor én tizenhat éves voltam, nem négy. A lényeg az, és tudom, ezt sokan nem értik, hogy egyszerűen inkább nem ment oviba, nem ment sehova, hogyha nem úgy volt ahogy. Hogy nem lehet egy gyereket megnevelni, hogy azt hordja, amit mi akarunk? Nos, lehet, hogy nem is fontos… amikor üvöltve tépi a rajta lévő blúzot/nadrágot, akkor elkezd gondolkodni a mindenkori szülő először azon, hogy mitéshol rontott el, majd elkönyveli, hogy valójában nem is fontos, hogy mi van azon a gyereken…vegye fel amit akar, csak ne hisztizzen már…
így történt,hogy egy nagy adag ruha jobb sorsra vár most, a többi, ami megmaradt, garantáltan “csini” és “szép” persze néhányuk ételfoltos, mert a kisasszony bizony szereti a hasát, és szereti maga elkészíteni a szendvicseit, amelyek mézben, vajban és piros aranyban bővelkednek, de akkor is, a lényeg, hogy mindig szép legyen:) mert ez most fontos szerinte. Fogalmam sincs, hogy “elrontok-e” ezzel valamit, hogy hagyom önállósodni ilyen téren. Persze a sál-sapka-kesztyű azért kötelező, és nincs szempillaspirál, kivasalt haj(bizony, vannak négyévesek akiknek ez is jár, kérésre), és nincs korona a fején oviba induláskor, úgyhogy a józan eszem határain belül maradtunk, még eddig:)
