A lehető leghülyébb ötlet volt tőlem a tegnap, hogy mindkét gyönyörű csemetémet magammal vigyem vásárolni, mivel általában úgy elfáradok egy ilyen akcióban, mintha egy napot keményen dolgoztam volna akármilyen nehéz munkát. Általában az egyiket mindig le szoktam passzolni ilyenkor, de most a Kicsinek éppen alvásideje volt, gondoltam, vele nem lesz gond, a Nagy pedig nagyon akart jönni és megígérte, hogy nem kér ötszázféle édességet, csak jöhessen(miért hittem ezt én el???)
Elindultunk, központi önkiszolgálós üzletbe babakocsistól be, gyorsan kiválasztom, ami kell, nagylány az édességesrészleg előtt megáll és bepakol négyfélét. Határozottan, de halkan próbálom tudatni vele, hogy pakolja ki, hagyjon benne EGYvalamit, mire a csudanyugodt leányzó ordítani, visítani kezd(sose értettem, hogy lehet ilyen hirtelen hangulatot váltani), és próbál hatni rám, így: Anyukám (sose szólít így csak ha valamit akar) KÖNYÖRGÖM vedd meg ezeket nekem, most RÖGTÖN. A kasszáscsaj elkerekedett szemekkel figyel és amikor meglátja hogy tényleg csak egyvalami van édességféle a kosárban gondolom, hogy mit gondol rólam, és cukorkával kínálja a tomboló lányomat, mire őkirálylánysága még jobban visít, kikéri magának, hogy őt cukorkával kínálják, sose fogad el idegenektől semmit. A hisztijére a Kicsi is rázendít és így vonulunk végig a központon, hogy betérjünk egy másik üzletbe a vásárlást befejezendő. A Kicsit kiveszem a babakocsiból(kicsi üzletek, szinte sehová bevinni nem lehet babakocsit, az út szélén kint hagyni a gyereket nem az én műfajom, habár sokan csinálják), ő elhallgat, a Nagy még mindig bömböl, csak akkor nyugszik le, amikor egy nő rászól a boltban(amelyik kb 25nm, ezren vannak benne, plusz a polcok az áruval), hogy “egyilyenszépkislánymiértsír”. Amikor meglátják hogy babával vagyok, lesajnáló vagy háborodott tekintetek vegyesen. Miért nem hagyja otthon, vagy ha már elhozta, a babakocsiban? – olvasom a szemekből, és próbálok arra koncentrálni, hogy mit kell vennem, közben mindenki minket vizslat és várja, hogy mit vásárolunk. Gyerek kalimpál a kezemben, mindent meg akar fogni, és meg is fog egy 5l-es műanyag vödör tepertőt(nincs befedve) és mire észbe kapok, a vödör tartalma a földön. Az én hét hónaposom akit általában kicsinek és vékonykának látok félkézzel lekapta a vödröt a pultról, nekem pedig olyan kacaghatnékom van, pedig szedegetnem kéne, ami leesett. Kiszolgáló személyzet kilépik a pult mögül, és miközben azt mormogja, hogy semmibaj, egy nájlonkesztyűvel a kezén visszapakolja a kaját a vödörbe és mintha mise történt volna, visszateszi oda, ahol volt. Indulok és harmadszor kérek elnézést. A kicsi ficánkol a kezemben és mosolyog. Becsukjuk az ajtót a Naggyal összenézünk és elnevetjük magunkat.
Mindenesetre a bevásárlást egy ideig Apára bízzuk…
