Azt hiszem, búcsút mondunk lassan a nagyonsírós napoknak. Csak akkor zendít rá, hogyha nagyon álmos, vagy hogyha valami felidegesíti, azaz nem úgy történik valami ahogy őurasága elképzelte, pl. nem hozom abban a másodpercben az ételt.
Ma voltunk oltáson, 69 cm és 7 kg, eszik már céklát, csirkehúst, cukormentes kekszet, szilvát is az eddigi alma, barack, pityóka, murok variációkon kívül. Jó étvágya van, egy csepp sincs a szája szélén, mind befalja:) Szopizik sokat, naponta kétszer kanalas ételt kap, kevés teát vagy gyümölcslevet.
Naponta sokszor alszik keveset, aztán este 9 az ő órája, ha eddig nincs megfürdetve és lefekvéshez előkészítve, nagyon tud sírni. Az utóbbi napokban az ölemben aludt el percek alatt, az arcomat simogatva:)
Nagyon csúnya és egyre több helyen jelentkezik az ekcémája. Most kaptam egy homeopátiás kenőcsöt(Halicar), valamint Locobase testápolót, remélem segít rajta.
Háromnapos láz letudva:) Nem is láz volt, csak hőemelkedés két héttel ezelőtt, és a harmadik napon már az is csak nagyon enyhén. Aztán jöttek a pöttyök, amik a harmadik napra elmúltak. Mégis nagyon nyűgös volt, viszketett az arcocskája, és a füle hátánál a vékony bőr. Most is sokat kapkod az arcához, ha kijön az ekcéma éppen a szája körül, a nyaka hajlatában.
Négy fogacska nagyon készülődik, de még egyetlenegy sem látszik igazán. Sok a nyál és a szájban turkálás, de még semmi eredmény.
Kedvenc játék egy zöld alma-rágóka.
Mindent meg akar fogni, el akar venni, minden érdekli, legfőképp a távirányító, telefon, és a zöld sörösüvegek:))
Saroltot imádja, ragyog az arca, a szája fülig ér, ha meglátja. És viszont. A Kiskirályfi mindenki előtt:))
Vasárnap volt a keresztelője, igazi ünnepnap, de erről majd bővebben és fotókkal.
