Egyre többször gondolok az első szülinapra, tervezgetek, aztán lefújok magamban mindent, hogy majd lesz ahogy épp aznap eldöntjük, de annyira várom. Ugyanakkor pedig szinte visszaforgatnám az időt, pedig nem halványult az emlék, a sírós napoké, de mégis inkább a szépre emlékezem. Itt van, bármikor visszapörgethető a szülés fájdalma, de a következő kép már az, hogy mellettem van a kórházban a kiságyban, kint esik a hó, és én olyan boldog vagyok, leírhatatlanul. Aztán az első hetek itthon, a meleg fészek, a férjem odaadó gondoskodása, aztán a döbbenet, hogy Sarolt milyen nagy és mégis ugyanannyira kicsi, mert folyton sír, és folyton beteg. És mégis olyan jó visszagondolni, ahogy négytagú család lettünk azokban a hetekben, mind együtt, tele kérdésekkel, bizonytalansággal és szeretettel egymás iránt. Na de visszatérve Aporra… sokszor próbálom hasonlítani, és olyankor mindig elszégyellem magam, és rájövök, hogy mennyire más, mint a Nagy, talán csak az önfejűsége ugyanaz. Tegnap óta, hogyha hívom, gyere bújjál Anyához, jön és a kicsi fejét a mellkasomra teszi. Annyira édes, egyre többet megért a világból, sokat mosolyog, sokat eszik, és 2 napja egyáltalán nem ébred éjszaka. Ahogy meglát egy edényt, hangosan felkiált “egyél”… és eszik is. Mindent megkóstol, mostmár a narancsot is, de egyre kevesebb babás kaját, már a reszelt almából sem kér, de hús bármilyen és jó nagy adag jöhet.
Hét foga van, az ekcémája pár napja nagyon szépen visszahúzódott, talán a bőrgyógyász által felírt krém hatása, vagy tényleg elmúlófélben van, nem tudom, de nagyon örülök a pillanatnyi helyzetnek. Szeret pakolni bármit, felmászik az ágyra, aztán bújócskát játszik, imád labdázni és szereti fel-le kapcsolni a villanyt. A nyelvét is kinyújtja és kacag,mosolyogva ébred:)))
És egyszer sem volt beteg az utóbbi hónapban, 76 cm és több, mint 9 kg:)))
