Sarolt világa

Egy tökéletes nap

Itt volt mindenki, akit szeretett volna itt látni – a barátait. Volt torta és volt zene. Volt hiszti és veszekedés is, de enélkül nem is tudtam volna elképzelni az Ő napját. Négyéves lett az én drága kislányom, és már nem rémít meg a rohanó idő. Próbálok alkalmazkodni az új helyzetekhez, hogy már nem kisbaba, önálló… Tovább »

Mi és a hétköznapok

Gyakorlatilag csak éjszaka vagyunk benn a házban, ilyenkor rendet rakok, altatás és fürdetés után, és szinte soha nem marad energiám a krónikás szerepét játszani…pedig annyi minden történik velünk, a gyerekekkel, azt hiszem, életünk legszebb, legtöbb élménnyel telített időszaka ez. Sarolt abba a korszakba lépett, amikor fontossá kezdenek válni a barátok, játszótársak, távolabbi rokonok. Most is… Tovább »

Miteszik

Van néhány elvem a hozzátáplálással kapcsolatban, ezért mindenkitől megkapom úton-útfélen, mert valahogy ez a téma mindenkinek olyan testhezálló, mindenki tudja, hogy mit kell ennie egy babának. Én pedig úgy gondolom, hogy én tudom, hogy az enyémnek mit kell ennie, mit akarok adni neki. Ezért néha furcsán néznek rám, “öthónapos és még mindig szopik csak?” ,… Tovább »

Elalvás előtt

Fekszünk az ágyon, én Aport etetem, Sarolt kicsit arrébb, a szeme már csukódik le, de folyamatosan csak beszél, beszél: – Anya! Engem is ölelj meg, nem szeretsz? – Aport elaltatom és aztán te következel… – De nem, most! Én miért vagyok kitéve? Nem szeretsz? Anya, leveszem a párnáról a huzatot! – Ne vedd le! –… Tovább »

Öt

Öthónapos lett. Még mindig nem tudom, hány kiló, mert még nem kapott oltást, de: – forgolódik mindenfelé – hason maga alá húzza a lábait, és felemeli a fenekét, sőt még oldalra is dobálja:))) – kacag hangosan – imádja a zenét, kezelába jár, sikongat – imádja a hasára adott puszikat – ha simogatom az arcát, tuti… Tovább »

Kislány, virággal

Az “öltözékenyt” Ő választotta ekkor is, mint ahogy minden reggel ő válogatja össze a ruháit(hogy aztán naponta többször átöltözzön). A csokrot is Ő maga szedte a kertből, mindig nagyon ízléses, szép virágcsokrokat készít, most pedig teljes volt az összhang.. .... Tovább »

Négy és öt között

Mindjárt öthónapos, ezt alig bírom elhinni. És azt is, hogy megfogadtam magamnak, minden hónapban összegzek itt, de egyszerűen nincs rá időm. Pedig milyen jó később újraolvasni… Pedig változott, sokat. Naponta változik, most már tényleg egyre kevesebbet sír, de amikor igen, akkor nagyon:( Mindenkire mosolyog, az ismerős arcoknak pedig már kézzel-lábbal kalimpál, szinte ugrál, hogy hé,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!