Stílusosan egy torokgyulladással fejezzük be az első ovis évet, és úgy érzem, a számvetésnek is ideje van… Annak ellenére, hogy nem szűkölködtünk a betegségekben, hamar eltelt, olyan, mintha tegnap lett volna, hogy sugárzó arccal, “mindenkit szeretek” felkiáltással oviba indult az elsőszülöttem. Azt hitte, tudja, hogy mi vár rá, pedig dehogy… nagy öröm volt, és talán kicsit számítottam is rá, hogy nem lesz különösebb gond a beszoktatással, de azután igen… Az első egy hónap után kezdődött a betegeskedés, télen sokat hiányzott, és aztán jöttek az “utálom az ovit”-kezdetű reggelek, hiszen nagyon kiesett a kerékvágásból, nem tudta, mit kezdjen magával ott. Aztán ez is elmúlt… barátai vannak, élményei és úgy érzem, sokat fejlődött ott, megismerte a csapatmunkát, de az öntörvényűségéből sem veszített. Az óvónéni szerint öntudatos, nagyon tud szervezni, szófogadó(!!!!) és pikkpakk rendreutasít, kijavít mindenkit.
Most ismét beteg, begyulladt a torka, a mandulája, de ennek ellenére remek az étvágya és ugyanúgy üvöltözik és sikoltozik az udvaron, mint máskor. Éjszaka lázas és köhög. Nehéz nála felismerni és komolyan venni a betegséget, mert hihetetlenül küzd ellene, és legfeljebb a szokásosnál több hiszti lesz gyanús. Most is csak a magas láz volt a figyelmeztető, amúgy senki meg nem mondhatta volna, hogy ab-t kell szednie, hogy tényleg beteg. Azért hogyha jobban lesz, még legalább egy napot viszem, mert aztán három hónapig vakáció.
