Minden nap elmondja, hogy ősszel megy oviba, milyen ruhát fog felvenni, mit fog ott csinálni, és arról próbál meggyőzni sorban mindegyikünket, hogy Őt nem kell vinni, egyedül fog menni oviba, ráadásul biciklivel… Olyan furcsa, és mégis természetes ez. Furcsa, hogy az én kicsi lányom oviba készül. Az én kisbabám, ahogy most is mondja néha. De közben tudom, hogy érett rá, önálló és magabiztos. Mégis féltem, hiszen egyedül kell megbirkóznia minden kihívással.
Az éjszaka átjött hozzám, lefeküdt, hozzám bújt és megfogta a kezem. Szorítottam a kicsi, mégis erős kezecskét, és éreztem, nemsokára el kell engednem. Legördült egy könnycsepp félálomban…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: