Sarolt világa

 Már a 12 hetes ultrahang óta készülök írni, fotót feltölteni…

Megnyugtató volt a vizsgálat, a doki mindent rendben talált, a nyaki redő 1mm, és gondolom a kettős teszt eredménye is jó, mert nem hívtak fel… 

Az immunrendszerem viszont egyáltalán nincs toppon, 11 hetesen ajakherpesz, majd 2 hete folyamatosan csalánkiütések jelennek meg rajtam. A gyomrom és a májam ki van készülve, bármit eszek, nem jó, gyomorsav, émelygés szinte egész nap. Mikor múlik el, mert a 12 héten nem, az biztos! A szagoktól még mindig falra mászok, bármi is legyen az, nem tudok a hátamon feküdni, mert nem kapok levegőt, és az alvás sem a régi.

Ezek a negatívumok, de valójában nagyon boldog, várakozással teli időszak ez. Sarolttal naponta beszélünk a kistesóról, és neki olyan természetes, hogy egyszercsak itt lesz, és azontúl Róla is szól minden(nem tudom, a gyakorlatban mennyire fog ez működni). Sokkal másabb így a babavárás, amikor egyre többen várjuk… Már a pocak is növöget, úgy látom, sokkal nagyobb(főleg este vacsi után) mint Sarolttal volt ennyi idősen(fotó hamarosan). 

A toxoplazma és egyéb véreredmény még kielemzésre vár, remélem a legjobbakat…

 Minden nap elmondja, hogy ősszel megy oviba, milyen ruhát fog felvenni, mit fog ott csinálni, és arról próbál meggyőzni sorban mindegyikünket, hogy Őt nem kell vinni, egyedül fog menni oviba, ráadásul biciklivel… Olyan furcsa, és mégis természetes ez. Furcsa, hogy az én kicsi lányom oviba készül. Az én kisbabám, ahogy most is mondja néha. De közben tudom, hogy érett rá, önálló és magabiztos. Mégis féltem, hiszen egyedül kell megbirkóznia minden kihívással. 

Az éjszaka átjött hozzám, lefeküdt, hozzám bújt és megfogta a kezem. Szorítottam a kicsi, mégis erős kezecskét, és éreztem, nemsokára el kell engednem. Legördült egy könnycsepp félálomban…

 Egészen megdöbbentő, hogy egy hét híján három év telt el azóta, hogy először megláttam, a karomban tarthattam a Kislányomat. Az idő gyorsan telik, de ennyire… hiszen csak most volt, hogy hazajöttünk a kórházból, és olyan hatalmas volt a boldogság, a szeretet körülöttünk, és alig hittük el, hogy az a kis háromkilós apróság a Mi Gyermekünk… a gyönyörű  babázós időszak, a hosszú séták, az első felülés, a mindigmosolygó arcocska… Aztán a kétéves hisztigombóc, aki már nagyon tudja, hogy mit akar, dacol, de általában csak velem és az apjával, nem akarja, hogy dolgozni menjek, kiborul mindenért, szégyenlős, fél a férfiaktól, az idegenektől, mindenre a “nem” a válasza…

És most a hároméves nagylány, aki az akaratosságából mit sem veszített, a “nem” még mindig az általa leggyakrabban használt szó(kiegészülve azzal, hogy “nemmondommeg”)… a legszembetűnőbb változás, hogy mintha elfújták volna a szégyenlősségét. Mindenkivel szóba áll, beszélget, nagyon közvetlen, barátkozó, és azt hiszem, ennek örülök a legjobban. Egészséges lelkű kis rosszcsont lett belőle, és erre nagyon büszke vagyok. Tetszett, hogy egy órát ottmaradt a játszóházban nélkülünk egy idegen helyen, gondolom megértette az okos kis fejével, hogy vissza fogunk menni, nem hagyjuk el. Tetszett, hogy Miki lagzijában délután öttől éjfélig megállás nélkül táncolt, a pörgő szoknyájában. Tetszett, ahogy a vonaton odament idegenekhez, és beszélgetni kezdett velük, és a két kisfiút, akik mellettünk ültek, megölelgette, majd elvette a játékaikat:) Tetszik, hogy önálló, öntörvényű és akaratos, néha bújós(anyakell), feleselős, érzékeny, jókedvű és hisztis, és nagyon-nagyon szeretnivaló.

Tetszik, hogy már el tudja mondani az érzelmeit, és megfogalmazza a gondolatait, hogy örül-habár még nem egészen érti- a Tesókának(ahogy Ő nevezi), már a kiságyát is neki adta…

Nemsokára oviba megy. Nemsokára Tesója lesz. Távolodunk kicsit, de remélem, hogy közeledünk is. Lélekben. Sok-sok boldog szülinapot, drága Saroltom!

 …de olyan hideg van, hogy minden ruhát magunkra vettünk, és még így is azt hiszem, útba kell ejtenünk egy ruhásüzletet… Budaörs, Budapest még két napig a miénk, túl vagyunk egy remek lagzin és a hányingerem is csökkentett üzemmódban van jelen.

Sarolt itt is lenyűgözött mindenkit, a lagziban éjfélig táncolt folyamatosan a pörgős, rózsaszín habos ruhájában, és nagyon jól érezte magát. Tegnap pedig az Ikeás játszóházban egy órát játszott önfeledten, nem keresett minket. Bezzeg mi nem voltunk olyan nyugisak… Aztán elmesélte, hogy főzött a kislányokkal, és ők azt mondták, hogy a szalonna nem étel, de ő akkor is azt tett az edénybe…:)