Idén nem volt igazi gyermeknapunk. Sarolt lázasan, taknyosan itthon volt, én pedig dolgoztam, reggeltől estig. Épp aznap. Éppen gyermeknapon, mert éppen gyermeknapot szerveztünk. Soha többé ilyen napot nem szeretnék. Pedig jól sikerült a rendezvény, de nekem teljesen mást jelentett. Aztán hétvégén bepótoltuk persze, egész végig együtt voltunk, de azért a hiányérzet megmaradt, és az elveszett időt bepótolni sosem lehet… De azért ma gyermekkoncerten voltunk, csak mi ketten, bringával. Gryllus Vilmos és Kaláka dalokat énekeltünk, felismerte a katicabogarat, a tavaszi szélt, a bohócosat… én meg örültem… még akkor is, amikor láttam, hogy majdnem az összes gyerek tapsol, ő pedig még azért sem!
Ilyen, ha fényképezem
Kis fürtös hajú
Régebben azt képzeltem, hogy nekem nem lehet gyerekem. Talán köszönhető ez a “nagyfokú” önbizalmamnak, de tény, hogy azt hittem, képtelen leszek a feladatra. Később, amikor már el mertem képzelni, egy fürtös hajú kislányt láttam(leglegmerészebb álmaimban kettőt), aki nagyon rossz, és egy vörös hajú kisfiút:))
Az álmom első része valóra vált, a kislány fürtös hajú és eléggé csintalan:))
De nem volt ez mindig így… másfél éves koráig alig volt haja, és az is nagyon vékony szálú, pihés babahaj. Aztán a tarkóján megjelent egy kicsi fürt(ami imádott nagytatámot juttatta mindig eszembe), amit gondosan fésültem, és amikor a sapka miatt néha kiegyenesedett, nagyon csalódott voltam… És a babahajból mára igazi kislányhaj lett, még mindig eléggé vékony szálú, de sűrű, és fürtös:) igazi oroszlánsörényhez kezd hasonlítani, amit egy igazi kisoroszlán visel.
Aki a saját feje után megy már most. “Nem szogadok fót” mondja, és be is tartja. Még akkor is, ha büntetést kap, neadjisten vízzel leöntjük. Nem száll ki a veteményesből(miután letaposott két aligélő karalábépalántot), pedig öten kérjük rá. És amikor keményebb módszerekhez folyamodok, sír, de utána úgyis visszamegy.
Majd az esti bográcsozás alkalmával kézzel nyúl az ételbe, és a leveses kanállal megkavarja a pohár sört. A kutyát maroknyi kövekkel dobálja. A bicikli ülésre feláll, majd egyik lábát leteszi és hajtja magát: “rorrerezik”. De jó is tud lenni. “Kéremszépen”-így kér mindent, és ha nem kapja meg csak öt perc múlva, már nem kell. Megsértődik, és azt kérdezi, most miért vagy rossz? miért veszekedsz velem? – és addig perel, amíg tényleg elhiszem, hogy én vagyok a könyörtelen, szívtelen, szigorú…
És a “mísor” folyik máshol is, nemcsak otthon. A ballagási ebéden, ahol több, mint százan vannak, és ő nem akar nadrágot venni, pedig már nagyon hideg van. És a cipőt is lehúzza, az udvaron üvölt, a cipőket eldobja és mindenki minket néz. Naná. Van miről beszélniük a gyerekes szülőknek egy darabig. De majd elfelejtik:)
De kisangyal is tud lenni. Segít főzni, tésztát gyúrni, palántot ültetni, elrakni a játékokat, asztalt teríteni. Fogat mos egyedül, eldobja a szemetet, cipőt húz, Dédit vezeti az udvaron, mert “öreg, nem tud menni”. És tegnapelőtt megtanult egyedül menni a háromkerekűvel.
Kiszámíthatatlan, főleg az idegenekkel, de néha azokkal is, akiket a legjobban szeret. János nagybátyja a legmostohább sorsú, mert néha még ránézni sem hajlandó, máskor pedig órákig játszik vele. Szeszélyes, és mikor hisztizik, szinte leszakad az ég. És amikor vége van, rögtön süt a nap, ragyog, és a szivárvány ezer színe tündököl a szemében.
