Sarolt világa

történt júniusban, hogy – még ha utólag is- le kell jegyezni, megörökíteni ezt a színes, mindenféle eseményben bővelkedő időszakot.

Sarolt ovis évzárója emlékezetes volt. Újra visszatért hosszú idő után a bátor, dacos természete, ami a szereplésben is megmutatkozott. Nagyon ügyes volt, de leginkább azt volt öröm látni, hogy van egy kis “banda”, amelyiknek aktív tagja, együtt bolondoznak, rosszalkodnak, igazi kis barátok.  Utolsó előtti nap még egy bogárkiállítást is megnéztünk az ovis csoporttal a Tarisznyás Márton Múzeumban. Nagyon ötletes, jó gyerekprogram kerekedett belőle, fagyizással, bohóckodással egybekötve:) Sokáig nem hittem, hogy a gyerekek is kifáradnak tanév végére, pláné az oviban… de most megtapasztaltam, ugyanis a lassan két hete tartó vakáció legszembetűnőbb hozadéka, hogy Sarolt nem vagy alig hisztizik. Reggel komótosan felkel vagy kiugrik az ágyból kedvétől függően, de nyugis és pihent.

De hogy a rosszról is maradjon krónika… fülfájás miatt kezeltük a nagylányt, egy adag anitb. is elfogyott természetesen, de végül, úgy tűnik, semmi komoly baj nem volt. Sem láz, sem köhögés nem volt, egy kis orrfolyás és fülfájás, ami alig két napig tartott. Jó két héttel utána következett Apor… először azt figyeltem meg, hogy pisiléskor visítva sír, és rohantam vele a doktornőhöz, nem is sejtve, hogy nem húgyúti fertőzés, hanem letapadás miatt van a baj… így végül urológusnál kötöttünk ki, szegénykém nagyon rosszul viselte, és sír a mai napig is, amikor az esti fürdetések alkalmával hátra kell húznunk a bőrt. Ezzel egyidőben lázas is volt két napig, piros volt a torka, de végül az ab-t mégsem adtam be, helyrejött a szokásos homeopátiás kezeléstől, legalábbis úgy tűnik. Az étvágya is most kezdett visszatérni, de nagyon válogat, erről majd bővebben egyszer…

Volt egy kis Csakmiketten programunk is, túrázni voltunk barátokkal, annyira jó volt, és remélem többször megismétlődik.

Aztán voltak falunapok bábszínházzal, vattacukorral, sok-sok játékkal és egy kis felnőttprogrammal, éppen annyival, hogy egy kicsit érezzük, növögetnek a gyerekeink, és már egyre hosszabb időt tölthetünk el ismét férj és feleségként. Ehhez is újra hozzá kell szokni…

Az én fiam, hogyha nekikezd valaminek, azt ezerrel csinálja. Alig pattant ki a két első őrlőfoga, rögtön egy bal oldali szemfogat is növesztett. Nem csoda, hogy patakokban folyik a nyála, éjszaka ébred és még mindig taknyos. És hogy milyen hétköznapokat élünk vele mostanság, az se semmi. Akaratos, de nagyon, kiabál, földreveti magát, sír, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő szeretné. S ha ennyivel nem ér célt, abba a fajta sírásba kezd, amitől elkékül és nem vesz levegőt. Erre van egy szép kifejezés, indulatgörcs, de sokan csak hisztiként ismerik. Olvasgattam róla, mert anno Sarolt is ilyen volt, de azt hiszem, nála nem fordult elő az, hogy hatszor egymásután fújtam rá, amikor végre levegőt vett. Teljesen fekete volt már az arca, még leírni is ijesztő. Az orvosunk azt mondja, le kell önteni vízzel. Legtöbb helyen azt olvasom, levegőt kell fújni rá, a sógornőméknek azt tanácsolta az orvos, hogy a hátgerincét kell maszírozni. Igazodjon el az ember a sokféle javaslat között. Próbálkozni kell, de legjobb elkerülni az ilyen helyzeteket, magyarán folyton a kedvében járni a kis rabszolgatartónak. Aki nemcsak itthon harcolja ki a figyelmet magának… Hét elején bőrgyógyászhoz mentünk, és nagyon hosszúnak tűnt a várakozási idő, sokan voltak előttünk. Hiába vittem neki ennivalót, játékot, hiába volt extra pihent, miután fölborított két széket és egy kisasztalt a váróban, összemaszatolta az ablakot, lecsavarta a fűtést, iszonyú sírásba kezdett. Kijött a nővérke és rögtön beszólított:) De megcsinálja ugyanezt a boltban, postán, bárhol, ahová kénytelen vagyok alkalomadtán magammal vinni. Hát így vagyunk…

Még mindig központi téma nálunk az öltözködés, és legtöbbször nem én hozom szóba:) az az érdekes, hogy nemcsak öltözni szeret, hanem beszélni is szeret róla… képes hosszú percekig agyalni, hogy egy közeli vagy távoli eseményre(lagzi, évzáró stb) mit vesz fel majd. Vagy hogy milyen ruhát kell föltétlenül megvenni legközelebb… na itt nagyon hosszú a lista… Újabban már Apor ruháit is előkészíti, vagy szól, hogy mit kellene feladnom az öccsére:) Néha alig tudom megállni röhögés nélkül, máskor pedig felbőszít. Próbálom tartani egy egészséges mederben ezt az egész mániát, például nem veszek neki mindenféle csillogós cuccokat(a mamák úgyis vesznek, az épp elég), próbálom kerülni a kínai áruval feltöltött üzleteket, de hát szinte csak ilyen van… az a néhány, ahol minőségről is lehetne beszélni, horrordrága. Marad a turkáló, ami nem baj, néha teljesen új dolgok is beszerezhetők, és főként egyediek. De cipő, fehérnemű csakis új jöhet, még ha gagyi akkor is. A minap zoknit vásároltunk és majd földhöz verte magát egy HannahMontana baseball-sapkáért. Borzalmas volt maga a sapka, nemcsak a róla vigyorgó idétlen szőkeség miatt, hanem mert úgy elszabják ezeket a baseball-sapikat, hogy egy gyerekfejen sem mutatnak jól, és amúgy is utálom az ilyen sapikat. Vastag, műanyagos melegben nem jó, hidegben pedig nem védi a fület, akkor minek? Az eladónő előtt elmagyaráztam neki(legalább háromszor), hogy mennyire ízléstelen ez a sapi, és akkor sem fogom megvenni, hogyha valamelyik ovistársának is van. A csaj nézett szúrósan:( Aztán itthon elpanaszolta Mamának, hogy nem vettem meg a “hamontánás” sapkát, és ők ketten megegyeztek, hogy a falunapos vásáron vesznek egy olyat, ami Anyának is tetszik. Hát így.

Aztán továbbra is ott vannak a “ruháskodós” napszakok, általában este előveszi  a legszebbeket, az ünnepieket is, és öltözik vég nélkül. Imádja a kiegészítőket is, a harisnyát, cipőt, ékszereket. Azt mondja, lehet, hogy divattervező lesz, és akkor mindenképpen tőle vásároljak!

Az elmúlt hónap sem az írásról szólt… az utóbbi hetekben szinte 24 órában enyémek voltak a gyerkőcök, úgyhogy örültem, ha este gyors fürdés és vacsora után tízkor már aludtak. Aztán fogtam a házimunkának… Ráadásul május végén Apor a fogzás összes létező tünetét produkálta egyszerre: hőemelkedés két napig, extrasok éjszakai ébredés, nyűglődés vég nélkül, taknyolás(még mindig…), nyáladzás, étvágytalanság. Most már jobb a helyzet kicsivel, és kinn van felül az első két őrlő fogacska:)))

A hónap abszolút újdonságai, hogy a nagylány két keréken, a fiú pedig egyedül két lábon közlekedik… ez utóbbi még csak hívásra és csak pusziért, de már ez is valami… Fotó sajnos még nem készült róla.

Reggel fél 7-kor riadó. 2 napja a kiságyban ébred(aminek le kellett szerelni az oldalrácsát, mert karból kinyomta magát annyira, hogy a lábai a levegőben voltak és majd kiesett, azon 5 p alatt, amennyire beletettem) felül, hatalmasak a fekete szemei. Kedvétől függően vagy sírni kezd, vagy kiabálni, mert cici kell. Jó sokat szopizik, utána leszáll az ágyból és hangos brummogással tologatja az autóit, felrakja-leszedi a markolóba a kockákat. Aztán kiált, “aba, apa”, esetleg hozzáteszi, hogy GYeje, ilyenkor persze olvadozunk. Jön az apja ragyogó szemekkel, kicsit játszanak, öltöznek, addigra Sarolt is ébred, jöhet a reggeli. Újabban nagyon válogatós, a kenyérre ne legyen kenve semmi, csak úgy fogja a kezébe és majszolja. Mellé jöhet szalámi(csak ha száraz:))), uborka akármennyi, paprika és itt be is zárul a kör. Délelőtt még kis játék, de hamar elfárad, fél 10 körül már alszik, kivéve ha kint vagyunk. Mert akkor menni kell, babakocsit/motort tolni, majd felfordítani és játszani a kerekével, virágot, füvet tépkedni, homokozni, tyúkot, kecskét nézni, a kutyának az orrát megfogni, ajtót/kaput csapkodni, a lépcsőt százszor felmenni és lejönni. ( Persze a fél felnőtt kézre még szüksége van, egyszerűen nem akar egyedül elindulni.) Ez így megy délelőtt és délután is, babakocsiban annyit van, amíg Saroltot hazahozzuk az oviból, előtte vásárolunk(ez is nehéz…), esetleg ha délután megyünk valahová gyalog. Az ebéd bőséges, de van, amikor extrém, tegnap pl. 5 db murkot evett a levesből, semmi egyebet. Az a legnagyobb buli, ha ő is beleturkálhat a tányérba egy kanállal, vagy villával, csak ekkor tudom etetni. Tegnap így még a joghurtot is megette, pedig nagyon nem szereti. Több, mint egy hete köhög és taknyos, de ugyanolyan eleven, ezért csak immunerősítőt kap és a köhögésre gyógynövény szirupot. Az ekcéma újult erővel tombol, most csak shea vajjal kenem, semmi mást nem használok.

Pár napja újabb hajvágás volt, megadóan tűrte, hogy apa megszabadítsa a fürtöktől:)

Este hatalmas pancsolás a nagykádban Sarolttal, vagy a kicsiben egyedül:) Bőséges vacsora(néha tejbegríz, sokszelet bundás kenyér, tojás), legkésőbb kilenckor rohanunk a fotelhez, cici, alvás:)))

Persze mindannyian, de most a mi kicsinagy Saroltunk ment/megy át jelentős változásokon. Először is külsőre…. a betegség jelentősen legyengítette, a mérleg szerint 1 kilót fogyott, de sokkal többnek látszik, a karjai és a lábai nagyon vékonyak lettek. Megnyúlt, ha mondhatok ilyet, nagylányosodott. Hova lett az én kis husi lányom?:( Az arca is megnyúlt és valahogy más lett, más a mimikája, ahogy formálja a szavakat, szinte alig ismerek rá, ahogy szégyenlősen félrefordul néha idegenek vagy nem családtagok előtt. Apropó szégyenlőssége. Ez a legfőbb hozadéka ennek a változásnak. Félrevonulós, bújós lett. Nem akar táncra járni(mondjuk, a többiek is vele egyidőben untak rá és nem járnak), erről sokat beszéltünk, hogy miért nem. Aztán rájöttem, hogy ezt is, mint mindent, kicsit túlpörgettem. Az az egy óra tömény információáradat, amikor nemcsak felfogni kell, amit mondanak, hanem keményen helytállni fizikailag is, kicsit sok egy alig ötévesnek. Pattognak a vezényszavak egész órán, persze ez így van jól, de mégsem tudják követni, amikor tíz-tizenöt percig egyetlen lépéssort gyakorolnak zene nélkül pl. És egy idő után hiába a pörgős szoknya,  a zene, a barátnők, a lelkesedés odavész. Erőltetni pedig nem lehet. És ezen már túltettem magam:)

Szégyenlősséggel keveredett dac eddig is volt benne, de ez most új. Hogyha hozzászólnak ismerősök, elpirul, az oviban pár napig sírva maradt, délben rám csimpaszkodott. Nehéz vele megtalálni a hangot, azt hiszem, őt is váratlanul érte a változás, és nehezen viseli. Aport változatlanul imádja, de nagyon féltékeny most is. Tegnap este vacsoráztunk, APor játszott az étellel, hiszen most tanul enni, erre az én nagylányom(mivel minden szem a kicsire figyelt), a papucsa talpát kezdte a villájával piszkálni, amit előzőleg a szoknyájába törölt. S őszintén csodálkozott, amikor ezen nagyon kiakadtam. Hogyha Apornak lehet, neki miért nem?

Nehéz vele, most újfajta módon, ismét nehéz. Türelem kell, még több, s úgy érzem, ha most sokat piszkáljuk a szégyenlősség, a gonoszkodás miatt, elveszítjük hozzá az utat. Nem szeretném…

Már el is múlt egy héttel… és még mindig nem jár, most ezen vagyok kicsit “kikészülve”, most kezdte nyújtani a kezét, hogy vezessük, mostanáig nem engedte, csak ő lépegetett egyedül a bútorok mellett. Nem értem, mindent időben csinált, csak a járást nem akarja gyakorolni…

A betegség őt is megviselte, de nem fogyott, most mértem, ruhástól 10 kg, szerdán kapta meg a 13 hónapos oltást, várom a reakciókat jövő héten…. Néhány szavat már mond, a virágnap haccci, mama, baba, el, bubu(vauvau akar lenni), brumm az autó, és persze az egyél:) és a bű, a tűz. Mindenhova felmászik, mindent leborogat, földhözver, csapkod, néha minket is eltalál egy-egy játékkal. Kukucst játszik kitartóan, meg nem unja:)

Az étvágya picit csökkent a betegség óta, vannak olyan napok, hogy csak azt eszi meg, amit a kezébe adok, a kanalat messziről elutasítja, vagyis nem engedi hogy etessem, egyedül pedig még nem tud kanalazni.

Leveszi a sapkáját, a zokniját, szidja a kutyát, imád homokozni:)

Pokoli 3  héten vagyunk túl, és remélem, hogy tényleg vége van. Húsvét előtt pár nappal kezdődött, Sarolt szeme begyulladt, kapott szemcseppet, és szépen gyógyult, de ő egyre rosszabbul lett. Kezdődött az ő szokásos száraz köhögése, láz, majd Apor is csatlakozott, 40 fokos lázzal rohantunk vele az ügyeletre húsvétvasárnap. A két gyerek egyszerre volt beteg, de nagyon. Emillel ketten 24 órában orrot szívtunk, vigasztaltunk, lázat mértünk óránként, gyógyszert adagoltunk, hordoztunk, simogattunk, nem ettünk, nem kávéztunk, nem csináltunk semmi egyebet 3 napig csak ezt. És ha még lett is volna eredménye, de gyógyulásról nem beszélhettünk. az ügyeleten mandulagyulladást állapítottak meg Saroltnál, a szörnyű száraz köhögést részben a köptető okozta. Hazajöttünk egy halom gyógyszerrel, Apor kicsit jobban lett, aztán megint rosszabbul, Sarolt nem javult. Hat napig feküdt az ágyban, szinte egész nap aludt, amikor ébren volt, köhögött, nem evett, a láza két hét után ment le csak. Ilyen betegnek akkor sem láttam, amikor tavaly tüdőgyulladása volt. A szeme alatt szörnyű karikák, sápadt beesett arc, és pár nap alatt annyira lefogyott… És ahogy jobban lett, jöttek az emésztési problémák, hányinger, hasmenés, ami miatt megint pár napig feküdt… Apor talán az anyatejnek köszönhetően feleannyi időt volt beteg, persze nagyon nyűgös a láz miatt, és az orra annyira folyt, hogy nem győztük törölni. A szeme neki is begyulladt, szegénykém reggel ki sem tudta nyitni.

Most a gyógyulás útján vagyunk. Sarolt újra beszél és játszik. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen földöntúli boldogság látni, ahogy a gyermekem megeszik egy egész almát, vagy egy szelet csokit. Most eszik. És mosolyog. A szeme alól eltűntek a karikák, csak a sápadtság maradt. Ismét huncutkodik. És én annyira boldog vagyok:))))