Sarolt világa

Oviba készülős

 Minden nap elmondja, hogy ősszel megy oviba, milyen ruhát fog felvenni, mit fog ott csinálni, és arról próbál meggyőzni sorban mindegyikünket, hogy Őt nem kell vinni, egyedül fog menni oviba, ráadásul biciklivel… Olyan furcsa, és mégis természetes ez. Furcsa, hogy az én kicsi lányom oviba készül. Az én kisbabám, ahogy most is mondja néha. De… Tovább »

Három év

 Egészen megdöbbentő, hogy egy hét híján három év telt el azóta, hogy először megláttam, a karomban tarthattam a Kislányomat. Az idő gyorsan telik, de ennyire… hiszen csak most volt, hogy hazajöttünk a kórházból, és olyan hatalmas volt a boldogság, a szeretet körülöttünk, és alig hittük el, hogy az a kis háromkilós apróság a Mi Gyermekünk…… Tovább »

Korai öröm:)))

 Rég nem írtam és nehéz most újrakezdeni… Sok minden történt azóta, és még ma is úgy érzem, hogy álom az egész… pedig a jelek egyértelműek voltak a kezdettől, de mégsem tudtam elhinni, hogy ilyen hamar megtörténhet, amire vágytam. Az első jel egy pelenkás katalógus volt, amit drága nagyapám nyomott a kezembe “tessék, az újságban volt,… Tovább »

Hiány

 Leül az ágyra, maga elé néz, és szomorúan mondja: “Apa kell”, de ez már nem követelőzés, csak csendes-szomorkás-nagylányos módja annak, hogy kifejezze a hiányérzetét. Apa, Emil másfél napja elutazott, és mi tagadás, nagyon-nagyon hiányzik. Üres a lakás, az udvar és elképzelni sem tudom, hogyan lehet ezt hosszabb ideig csinálni… pedig régóta tervezünk egy külföldi néhány… Tovább »

Kis fürtös hajú

  Régebben azt képzeltem, hogy nekem nem lehet gyerekem. Talán köszönhető ez a “nagyfokú” önbizalmamnak, de tény, hogy azt hittem, képtelen leszek a feladatra. Később, amikor már el mertem képzelni, egy fürtös hajú kislányt láttam(leglegmerészebb álmaimban kettőt), aki nagyon rossz, és egy vörös hajú kisfiút:)) Az álmom első része valóra vált, a kislány fürtös hajú… Tovább »

Elmúlik?

 Félelem vagy dac, nem tudom. Ahogy a húsvéti locsolás óta fél, ha megjelenik egy férfiember, kivéve a családtagokat. Fél? Behúnyja a szemét, ha már muszáj jelen legyen, s nyafog. Ha egy lehetőség van rá, menekül. Néha színpadiasnak tűnik a dolog, szereplésnek, máskor valós félelmet látok a szemében. Összezavarodtam. Én csinálok valamit rosszul, az biztos. Vagyis… Tovább »

Anyák napján

 Vallomás: Ahogy szombat éjszaka (11 után…) ágyba kerülünk, Apa már alszik, és Ő azt mondja: szeretlek s imádlak, egyszer szeretlek s utána imádlak! Süti: Már szombat reggel óta készülünk a sütizésre, de csak vasárnap délután kerül rá sor… az összes húsvéti maradék csokiját szó nélkül ideadja, mert nagyoncsokis süti készül, ő kavarja, bontja hozzá a… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!