Három

Három éves és oviba jár. Még mindig azt hiszem, nem is az én fiamról van szó, pedig ideje lenne eszmélni… Most is üres a lakás, ötödik napja besétált az ovi ajtaján, még egyszer tétován a nyakamra tette a kezét, de már ment is, várta az Ismeretlen, ami, ha veszélyes és kockázatos is, de fel kell fedezni. És így van jól… Ma reggel már talán fáradtabb volt, “szeretlek” mondta, amikor a papucsát adtam fel, de ment a többiek közé… Az óvónénivel első perctől kommunikál, a társaitól elveszi vagy elkéri amit szeretne, szóval vállon veregethetjük magunkat, mi, a szülei :))) Tegnap tízórai előtt fél órával szólt, hogy óvónéni, éhes vagyok, és amíg a többiek “tanultak” ő tömte magába a szalámit:) Szóval kicsi még… és a vegyes csoportban már vannak közel hatévesek is…

Ő még “csak” három… nekünk A Kicsi, de mégis olyan nagy már. Szépen beszél(az r kivételével minden hangot tisztán), rajzol, énekel, mesél, épít, rombol, motorozik, autózik.

Imádja a csokit, a pizzát, a sajtos pogácsát, a nyalókát(pfff), a szalámit, és mindent, ami hús, a c-vitamint. Továbbra sem szereti a gyümölcsöket, a sálat, a magas nyakú pulcsikat, a harisnyát, és ha idegenek hozzáérnek.

Hiszti most is van, kevesebbszer, de intenzíven. Nem fél senkitől, bárkinek nekimegy és üti, rúgja, hogyha mérges, de amikor udvarias, mindenkit levesz a lábáról(kérem, köszönöm, bocsáss meg)

Nekem Szerelem még mindig. És az is marad, örökké.

Isten éltessen Kisfiam!