Sarolt világa

Szeretetnyelv

Gyakran jön rá heves féltékenységi roham, olyan szenvedéllyel éli meg ezt is, ahogy minden egyebet.

Pedig azt hittem, szeretni egyszerű, főként egy gyereket, a sajátomat. Nem ferdíteni, mindig az igazat mondani neki, sokat nevetni, beszélgetni, mesélni, simogatni, dicsérni, bíztatni. És mégsem elég?

Mert néha felrója, hogy nem szeretem eléggé, nem annyira, mint az apját vagy a tesóját. Árgus szemekkel figyel, hány puszit adok Apornak, hány szem kekszet, hány ölelést. És ha több, mint ami neki jutott, jön a balhé. Hiszti, sírás, engemnemszeretsz, akárelismehetnék, aportjobban, nempuszilszmeg, elvagyokhanyagolva. És ilyenkor, ha elmúlt a roham, mindig leülünk és megbeszéljük. Persze, megért mindent, hiszen okos kislány ő. És mégis… Neki ez kell mindennap, hogy én elmondjam, szinte óránként, mennyire szeretem, pedig tudja, tegnap ez is kiderült. Tudja, csak hallani akarja…

Fordulópontok

Új időszak kezdődik… főként számomra, de ez a kis családom életére is ugyanúgy hatással lesz. Munkát vállalni két kis gyerkőc mellett nemcsak nehéz, hanem egyenesen kihívás. A kétéves gyerek még nem mehet oviba, bölcsi nincsen, nagyszülők dolgoznak… A régi munkahelyem szóba sem jöhetett, hiszen sehogy sem tudtam volna napi 8-10 órát(plusz utazás) vállalni és havonta minimum egy hétvégét. Minimális fizetésért. Maradt a keresgélés, a bizonytalanság, hiszen ezen a vidéken nagyon nehéz munkát találni. Valahogy semmiből sincs hiány, mindenhol éppen annyian vannak, amennyi muszáj, és ha nem vagy az ismerősöd ismerősének a jóbarátja, elég kevés az esélyed… Próbálkozok persze, és még ha sok időt emészt is fel, próbálok pozitív maradni, és az is igaz, hogy elkezdtem már valamit, ami szinte reménytelen, de hátha mégis összejön… Emiatt most úgy néz ki a napunk, hogy a reggeli rutinok után – öltözés,(hisztivel), majd Sarolt és Apa indulnak, utána nekünk reggeli, kávé, odateszem az ebédet, majd leülök a gép elé dolgozni, telefonálgatok sokat. Apor mintha érezné, hogy jobb lenne csendben maradnia, folyamatosan kiabál, brummog hangosan, mondókázik hangosan. Ez kb másfél óra, több nem tud lenni, mert utána már unatkozik, dobál mindent, kiönti a vizet, vécébe belenyúl, lerángatja az abroszt, összeírja a falat stb. Indulunk az oviba, ahonnan alig tudunk eljönni, hazaérünk ebéd, majd elaltatom Aport és a másfél órában amíg alszik kellene foglalkozzak Sarolttal, összeszedjem romjaiból a nappalit, és maileket küldözgessek(a mosogatást, teregetést be sem merem táblázni, úgyse jön össze). Ennek kb. a fele sikerül. Ahogy felébred mostmár kint lehet lenni akár 2 órát is sötétedésig, ilyenkor Mama beszáll egy kis időre, hogy tudjak haladni a dolgaimmal(tűzgyújtás, teregetés ilyesmik). Bejövünk hisztivel az udvarról, ilyenkor kapnak ennivalót, addig csendben vannak és én elmosogatok, rendbe rakom a konyhát, ekkorra jó esetben Apa is megérkezik, átveszi a meglehetősen hangos társaságot, én vacsorát készítek, vagy neadjisten leülök/lerogyok 10 percre a gép elé, vagy csak úgy nézek ki a fejemből. Vacsora, minden második este fürdetés, utána altatás(mostmár szopi nélkül!), majd tíz után újabb műszak nekem: mosogatás, rendrakás, és végül a gép előtt még egy óra munka. Hát így.

 

Az a szó már nem elég…

miketten1

 

miketten2

 

miketten3

 

17 éves korunk óta együtt vagyunk, 17 éve annak. Az a szó már tényleg nem elég… sok-sok egymás nélkül töltött hét, hónap, öröm, küzdelem, kétségek, házasság, gyerekek, bizalom, hit, tisztelet, veszekedések, boldogság, szerelem, fájdalom. Talán minden érzés megvolt már, és mégsem adnám semmiért ezeket az éveket. Minden percet szerettem, és remélem, még nagyon sok minden vár ránk. Bármi legyen is az…

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!