Nem mondok ezzel újat, még magamnak sem… tény, hogy nem szeretem ezt az évszakot, de attól még minden évben eljön, és valahogy nekem mindig a számvetés ideje, a gondolatoké, a befelé fordulásé. Most ennek kedvez az is, hogy majdnem három hete Apa elutazott, ez nemcsak nekem megterhelő, de a gyerekek is nehezen viselik, nehezebben, mint gondoltam. Emellett mennie kell mindennek tovább, a kamrát folyamatosan töltöm télire, játszunk sokat, hacsak az idő engedi kint vagyunk, sétálunk, jövünk-megyünk.
Sarolt elkezdte az ovit, örül, hogy újra ott van, már szinte második otthonként tekint rá. Apor pedig olyan nagyot nőtt a nyáron, hogy szinte csodálkozva nézem, pedig minden nap mellette vagyok. Megnyúlt, kisfiús alkata lett(18 hónaposan mértem, 81 cm és 11 kg volt), motorozik, mondja utánunk a szavakat(igaz, a maga nyelvén…), kommunikál mindenkivel, akit ismer. Az idegenekkel óvatosabb, habár hogyha megtetszik neki valaki, rögtönk “kapcsolatba” lép vele. Ahogy egyre hűvösebb lesz, óriáshisztik vannak az öltözés miatt, főleg a harisnyától készül ki nagyon, a sapkától, és bele sem merek gondolni, mi lesz majd a kesztyűvel… Imádja az állatokat, élőben és könyvben is nézegetni, autózik rengeteget, ez a kedvenc elfoglaltság.
Túl van egy bárányhimlőn és egy hasmenéses víruson(az utóbbi 2 hónapban ez volt a betegség-adagunk), mindkettőt viszonylag hamar letudta, de rettentő nyűgösen viselte. Mint amilyen általában… mostanság az éjszakáink katasztrofálisak, annyiszor ébred, hogy meg sem lehet számolni, aztán nappal bepótolja…
Ősz van, szilvalekvár-illat, ködös reggelek, sárguló falevelek és talán sor kerül az elmaradt csakketten programokra is. Talán mégsem olyan rossz ez az évszak…
.
