Sarolt világa

Reggel fél 7-kor riadó. 2 napja a kiságyban ébred(aminek le kellett szerelni az oldalrácsát, mert karból kinyomta magát annyira, hogy a lábai a levegőben voltak és majd kiesett, azon 5 p alatt, amennyire beletettem) felül, hatalmasak a fekete szemei. Kedvétől függően vagy sírni kezd, vagy kiabálni, mert cici kell. Jó sokat szopizik, utána leszáll az ágyból és hangos brummogással tologatja az autóit, felrakja-leszedi a markolóba a kockákat. Aztán kiált, “aba, apa”, esetleg hozzáteszi, hogy GYeje, ilyenkor persze olvadozunk. Jön az apja ragyogó szemekkel, kicsit játszanak, öltöznek, addigra Sarolt is ébred, jöhet a reggeli. Újabban nagyon válogatós, a kenyérre ne legyen kenve semmi, csak úgy fogja a kezébe és majszolja. Mellé jöhet szalámi(csak ha száraz:))), uborka akármennyi, paprika és itt be is zárul a kör. Délelőtt még kis játék, de hamar elfárad, fél 10 körül már alszik, kivéve ha kint vagyunk. Mert akkor menni kell, babakocsit/motort tolni, majd felfordítani és játszani a kerekével, virágot, füvet tépkedni, homokozni, tyúkot, kecskét nézni, a kutyának az orrát megfogni, ajtót/kaput csapkodni, a lépcsőt százszor felmenni és lejönni. ( Persze a fél felnőtt kézre még szüksége van, egyszerűen nem akar egyedül elindulni.) Ez így megy délelőtt és délután is, babakocsiban annyit van, amíg Saroltot hazahozzuk az oviból, előtte vásárolunk(ez is nehéz…), esetleg ha délután megyünk valahová gyalog. Az ebéd bőséges, de van, amikor extrém, tegnap pl. 5 db murkot evett a levesből, semmi egyebet. Az a legnagyobb buli, ha ő is beleturkálhat a tányérba egy kanállal, vagy villával, csak ekkor tudom etetni. Tegnap így még a joghurtot is megette, pedig nagyon nem szereti. Több, mint egy hete köhög és taknyos, de ugyanolyan eleven, ezért csak immunerősítőt kap és a köhögésre gyógynövény szirupot. Az ekcéma újult erővel tombol, most csak shea vajjal kenem, semmi mást nem használok.

Pár napja újabb hajvágás volt, megadóan tűrte, hogy apa megszabadítsa a fürtöktől:)

Este hatalmas pancsolás a nagykádban Sarolttal, vagy a kicsiben egyedül:) Bőséges vacsora(néha tejbegríz, sokszelet bundás kenyér, tojás), legkésőbb kilenckor rohanunk a fotelhez, cici, alvás:)))

Persze mindannyian, de most a mi kicsinagy Saroltunk ment/megy át jelentős változásokon. Először is külsőre…. a betegség jelentősen legyengítette, a mérleg szerint 1 kilót fogyott, de sokkal többnek látszik, a karjai és a lábai nagyon vékonyak lettek. Megnyúlt, ha mondhatok ilyet, nagylányosodott. Hova lett az én kis husi lányom?:( Az arca is megnyúlt és valahogy más lett, más a mimikája, ahogy formálja a szavakat, szinte alig ismerek rá, ahogy szégyenlősen félrefordul néha idegenek vagy nem családtagok előtt. Apropó szégyenlőssége. Ez a legfőbb hozadéka ennek a változásnak. Félrevonulós, bújós lett. Nem akar táncra járni(mondjuk, a többiek is vele egyidőben untak rá és nem járnak), erről sokat beszéltünk, hogy miért nem. Aztán rájöttem, hogy ezt is, mint mindent, kicsit túlpörgettem. Az az egy óra tömény információáradat, amikor nemcsak felfogni kell, amit mondanak, hanem keményen helytállni fizikailag is, kicsit sok egy alig ötévesnek. Pattognak a vezényszavak egész órán, persze ez így van jól, de mégsem tudják követni, amikor tíz-tizenöt percig egyetlen lépéssort gyakorolnak zene nélkül pl. És egy idő után hiába a pörgős szoknya,  a zene, a barátnők, a lelkesedés odavész. Erőltetni pedig nem lehet. És ezen már túltettem magam:)

Szégyenlősséggel keveredett dac eddig is volt benne, de ez most új. Hogyha hozzászólnak ismerősök, elpirul, az oviban pár napig sírva maradt, délben rám csimpaszkodott. Nehéz vele megtalálni a hangot, azt hiszem, őt is váratlanul érte a változás, és nehezen viseli. Aport változatlanul imádja, de nagyon féltékeny most is. Tegnap este vacsoráztunk, APor játszott az étellel, hiszen most tanul enni, erre az én nagylányom(mivel minden szem a kicsire figyelt), a papucsa talpát kezdte a villájával piszkálni, amit előzőleg a szoknyájába törölt. S őszintén csodálkozott, amikor ezen nagyon kiakadtam. Hogyha Apornak lehet, neki miért nem?

Nehéz vele, most újfajta módon, ismét nehéz. Türelem kell, még több, s úgy érzem, ha most sokat piszkáljuk a szégyenlősség, a gonoszkodás miatt, elveszítjük hozzá az utat. Nem szeretném…