A minap olvastam egy közkedvelt női magazinban egy sztáranyukával készült interjút, amelyben a nyolchónapos kisfiáról beszélt, és kijelentette, hogy a kezdeti nehézségek után most már “kellemesen” telnek a napjaik, ugyanis a baba tizenkét órát alszik ÉJSZAKA, és kötött napirendjük van evés meg sétálás, fürdés terén is, és hogy ez milyenjó, stb. stb.
Mivel kölcsönkértem a lapot, nem téptem rögtön darabjaira, de hangosan zsörtölődtem, hogy lehet ilyen pimaszul ferdíteni, hogy ne mondjam, hazudni? Nincs is tizenkét óra egy éjszakában… pláné nem egy kisbaba számára. De hát minek is bizonygassam, akinek volt/van gyereke, tudja ezt… és akkor eszembe jutott a mi “napirendünk”, amit annakidején Sarolttal olyan görcsösen próbáltam kialakítani. Mert azt olvastam, hogy így kell. De ma már tudom, vannak gyerekek, akikkel egyszerűen nem lehet. Mert mi van, ha – már babaként, és gyakran azóta is – egyik reggel hétkor, a másikon fél tízkor ébred? És este millió praktikával sem lehet ágyba dugni tizenegy előtt? Vagy ha éjjel háromkor vajas kenyeret kér? És ha délután húszpercet alszik, máskor pedig három órát? Nem tudom, talán velem van a baj, de a mai napig a lehető legszélsőségesebb mindenféle szempontból. Alvás és evés terén mindenképpen.
A kicsi nyolchetesünk pedig szigorúan reggel hat és hét között ébred, pedig semmi zajt nem csapunk. Sírni kezd, és szigorúan csak az apja karjában nyugszik meg, fel-alá sétálgatva a szobában. Tíz és tizenegy között délelőtti alvás szigorúan, a nap további része pedig még alakulóban, de este tíz és tizenegy között elalszik, csakis a kiságyában. Éjszaka nincs sírás, a szopizások is szinte óramű pontossággal történnek. És nem én alakítom ezeket a szabályokat. Napirendünk van, kéremszépen:))) Lehet, hogy hamarosan mi is tizenkét órát alszunk egyhuzamban:)))
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: