Sarolt világa

Beszélgetünk ebéd után…

– Anya itt volt Kálmán mamáéknál és meghívtam a szülinapomra, mindenkit meg fogok  hívni a szülinapomra, s kész!

– De hát nem hívhatsz meg mindenkit, csak aki közel áll hozzád, akiket szeretsz és akikkel szeretsz játszani…

– Hát nem mindenkit… vagyunk mi a magyarok, vannak a németek, a franciák, a kínaiak – tudod, akit fellöktem a játszóházban, s vannak a sötétek… na ezeket mind azért nem fogom meghívni!

Azért megkönnyebbültem:)))

Dédi nálunk van, fenn a gyerekszobában, s mikor menni készül, Sarolt készségesen:

– Várj dédi levezetlek a lépcsőn, mert napok óta öregedsz…

S egy kérdés felém: Anya, kik élnek a föld feletti világban???

És a hab a tortán, a jövő Sarolt szemével: Anya, amikor majd öreg leszel, és meg fogsz halni, akkor én Apát feleségül veszem!!

… és néhány jellemzője:

– tegnap rám mosolygott először. Már egyre többször történik olyan, hogy nem oldalra fordított fejjel a semmibe bámul, hanem ránk néz, figyeli a szájunk mozgását és ő is ugyanazt próbálja csinálni. Ennivaló:)

– sokat sír. Vannak olyan napok, hogy szinte elviselhetetlenül sokat, máskor pedig eszik, alszik és mosolyogva gügyög, rugdalózik. A sírósabb napokon még a szopizás is kínszenvedés mindkettőnknek, mert ilyenkor sírva fordul el a cicitől, megint vissza és ez így megy jódarabig, majd ha sikerül megnyugtatnom, hajlandó enni.

– kinőtte az 56-os ruhácskákat. Néhány darabot fájó szívvel tettem el, nem fogom már látni senkin… vagy mégis?

– nagyon érzékeny. Fényre, hangra, idegenekre. Két este egymásután vendégeink voltak, és nem lehetett megnyugtatni, még szopizni sem akart. Szereti a kiszámíthatóságot, a nyugalmat, az ismerős embereket maga körül.

– ügyesen forgatja a fejét mindenfelé, hason is elvan egy darabig, de aztán nagyon-nagyon mérges lesz:) Ha ébren van, folyton jár a keze-lába, néha már összehangoltan is. Megfogja a cumit és kiveszi a szájából!

– még mindig taknyos:) reggel hatkor orrszívással kezdődik a napunk. de ez is elmúlik egyszer…

– már van szépen ívelt szempillája és szemöldöke is! és aranyos kis hurka-kezdemények a lábán:)))

– imádnivaló, selymes hajú, szürke szemű, érzékeny és érdeklődő kisbaba. “A mi gyerekünk”, ahogy Sarolt mondta:)))

A minap olvastam egy közkedvelt női magazinban egy sztáranyukával készült interjút, amelyben a nyolchónapos kisfiáról beszélt, és kijelentette, hogy a kezdeti nehézségek után most már “kellemesen” telnek a napjaik, ugyanis a baba tizenkét órát alszik ÉJSZAKA, és kötött napirendjük van evés meg sétálás, fürdés terén is, és hogy ez milyenjó, stb. stb.

Mivel kölcsönkértem a lapot, nem téptem rögtön darabjaira, de hangosan zsörtölődtem, hogy lehet ilyen pimaszul ferdíteni, hogy ne mondjam, hazudni? Nincs is tizenkét óra egy éjszakában… pláné nem egy kisbaba számára. De hát minek is bizonygassam, akinek volt/van gyereke, tudja ezt… és akkor eszembe jutott a mi “napirendünk”, amit annakidején Sarolttal olyan görcsösen próbáltam kialakítani. Mert azt olvastam, hogy így kell. De ma már tudom, vannak gyerekek, akikkel egyszerűen nem lehet. Mert mi van, ha – már babaként, és gyakran azóta is – egyik reggel hétkor, a másikon fél tízkor ébred? És este millió praktikával sem lehet ágyba dugni tizenegy előtt? Vagy ha éjjel háromkor vajas kenyeret kér? És ha délután húszpercet alszik, máskor pedig három órát? Nem tudom, talán velem van a baj, de a mai napig a lehető legszélsőségesebb mindenféle szempontból. Alvás és evés terén mindenképpen.

A kicsi nyolchetesünk pedig szigorúan reggel hat és hét között ébred, pedig semmi zajt nem csapunk. Sírni kezd, és szigorúan csak az apja karjában nyugszik meg, fel-alá sétálgatva a szobában. Tíz és tizenegy között délelőtti alvás szigorúan, a nap további része pedig még alakulóban, de este tíz és tizenegy között elalszik, csakis a kiságyában. Éjszaka nincs sírás, a szopizások is szinte óramű pontossággal történnek. És nem én alakítom ezeket a szabályokat. Napirendünk van, kéremszépen:))) Lehet, hogy hamarosan mi is tizenkét órát alszunk egyhuzamban:)))

Nem volt aggódásmentes az utóbbi két hét számunkra. Azt hittem, nem vagyok annyira parázós, mint anno Sarolttal, hát tévedtem. De most nem is volt alaptalan az aggódásom, hiszen az alig hathetes kicsifiam náthás, köhögős lett. Amit a nagylány hazahozott az oviból, sikeresen át is adta neki, orrfolyás és köhögés formájában. Egy enyhébb gyógyszerkúrával kezdtük, (sumetrolim, paracetamol, metilinkék), és mivel nem volt látványos a javulás, és rekedt is volt, ab-kúrával folytattuk. Most úgy tűnik, csak a taknyolás enyhébb formája maradt, még két nap van a gyógyszeres kúrából. Hogy mit tesz az ilyen korai gyógyszerezés a gyomrával és az idegrendszerével, abba bele sem akarok gondolni. Egyre inkább megtanultam a mának élni. Elégedett vagyok azzal, ami ma történik, és nincsenek elvárásaim a holnappal kapcsolatban. Magamtól sosem tudtam volna ezt elérni, csakis a gyerekeimnek köszönhetem. A felhőtlen örömöt, azt, hogy örülni tudok egy mosolynak, egy sírásmentes napnak.

És szeretem ezt az állapotot.