Egyre közelebb

 Minden perccel közeledünk a Nagy Naphoz, és az érzelmeim hullámzása egyre ijesztőbb méreteket ölt… ami megijeszt. De ez is én vagyok:) Nehezíti a helyzetemet az is, hogy előjött ismét a hányingerem, úgyhogy eléggé későn kezdem a napot… de úgyis sikerül annyira összeszednem magam, hogy valami apróságot még elrendezzek, így a nap végére némileg elégedett vagyok… Vagy nem:) mert eszembe jut, hogy még mennyi mindent el kéne intéznem, újabb takarítás, függönymosás, Sarolt farsangi jelmeze, áááááááá… Aztán megnyugodok, hogy minden úgy lesz jó, ahogy lesz, és a nyugalom a legfontosabb. Még most is hihetetlen, hogy megtörténhet, a férjem ott lehet mellettem, a műtét során és utána is egy kicsit. És persze ott lehet, hogy a karjába vegye a Kisfiúnkat. Tudom, hogy jó lesz minden, hogy az a rideg kórházi szoba meleg és barátságos lesz, mert ott lesz Ő(akárcsak Sarolttal…), és minden rendben lesz. Mégis félek kicsit… Nagyon jó terápia a babaruhák átnézése, rendezgetése, ami hihetetlen nyugalmat ad, és a jövőbe mutat…