Sarolt világa

 Minden perccel közeledünk a Nagy Naphoz, és az érzelmeim hullámzása egyre ijesztőbb méreteket ölt… ami megijeszt. De ez is én vagyok:) Nehezíti a helyzetemet az is, hogy előjött ismét a hányingerem, úgyhogy eléggé későn kezdem a napot… de úgyis sikerül annyira összeszednem magam, hogy valami apróságot még elrendezzek, így a nap végére némileg elégedett vagyok… Vagy nem:) mert eszembe jut, hogy még mennyi mindent el kéne intéznem, újabb takarítás, függönymosás, Sarolt farsangi jelmeze, áááááááá… Aztán megnyugodok, hogy minden úgy lesz jó, ahogy lesz, és a nyugalom a legfontosabb. Még most is hihetetlen, hogy megtörténhet, a férjem ott lehet mellettem, a műtét során és utána is egy kicsit. És persze ott lehet, hogy a karjába vegye a Kisfiúnkat. Tudom, hogy jó lesz minden, hogy az a rideg kórházi szoba meleg és barátságos lesz, mert ott lesz Ő(akárcsak Sarolttal…), és minden rendben lesz. Mégis félek kicsit… Nagyon jó terápia a babaruhák átnézése, rendezgetése, ami hihetetlen nyugalmat ad, és a jövőbe mutat…

 Két napja voltam az orvosomnál, 35+6 naposan. A kisfiam 2500 gramm(!), és szépen fejlődik, nekem viszont komoly felfázásom van, amit AB-al kell kezelni, sajnos. Csak remélni tudom, hogy nem lesz semmi baj emiatt, és kibírjuk febr. 14-ig, ekkor fog császármetszéssel világra jönni Apor, hogyha az égiek is úgy akarják(és Ő is…).

Előtte még febr. 6-án kontroll, addig is pihenés, gyógyszer, probiotikum.

 Nemsokára háromésfél. Már nem tűnődöm az idő múlásán, csak azon gondolkodom, hogy talán pont akkor fog megszületni a kicsi fiam, amikor az elsőszülöttem három és fél lesz. A múltkor mondta az Apja, hogy háromegészöt éves vagy Sarolt, mire Ő “de Apa, az egy méret”…

Száz centi és 16 kiló. A haja egyre hosszabb, nem erősödött túlságosan, de szép fürtökbe rendeződik. Elöl le kellett vágjam, mert folyton borzos, és alig engedi, hogy megfésüljem. Utálja. Ahogy utálja a magasnyakú pulcsit, a vastag harisnyát, a papucsot, a körömvágást, a hideget. Amikor kórházban voltunk egész nyilvánvaló lett az is, hogy egy kevés fájdalmat is hihetetlen intenzitással él meg, mint ahogy minden érzelmet. Amikor haragszik valakire, azt teljes szívéből teszi, de a szeretete is ugyanolyan szenvedélyes, szívből jövő, pillanatnyi szikrákból áll. Olyan módon szeret, mint édesapám. Néha nem tudja kimutatni az érzéseit, sőt éppen a fordítottját mutatja kifelé annak, amit érez. Például imádja Levit, de bármikor ő sem puszilhatja, ölelheti, mint ahogy én sem. Ma fejbevágta a Barbival, és mégis ő van vérig sértődve az imádott Levire, és még legalább egy napig emésztenie kell, hogy most ő sértette meg, és bocsánatot kell kérnie. Akaratos, de nagyon.

Az óvodában kezdetben felmérte a terepet, otthonosan mozgott, most visszavonult és figyel. A közös foglalkozásokon nehezen vesz részt, minél többet unszolják, annál inkább megmakacsolja magát. Aztán amikor senki sem gondolja, előáll a teljes repertoárral. És mindenben ilyen. Soha semmit nem csinál kérésre. Csak akkor, amikor ő akarja. És ez már nem a dackorszak. Ő ilyen. Nehéz kezelni. Most épp nagy harcokat vívnak emiatt Apával, és én hol elkeseredve, hol reménykedve nézem, és sajnos sokszor beleszólok. Pedig nem kellene. Én úgy viszonyulok a természetéhez, ahogy, és hagynom kellene Apát is, hogy ezt tegye. Remélem, hogy nem romlik meg soha a viszonyuk emiatt. Mert egy kiadós szidás után is azt hiszem, Apa az egyetlen ember, akihez szó nélkül odamegy és összevissza puszilja.

Állandóan beszél, vagy énekel. Hogyha éppen nem érthető nyelven, akkor az ő nyelvén, amiből egy szót sem érteni. Néha azon fantáziálunk, milyen jó lenne két perc csend, de amikor megtörténik, már nem annyira élvezetes…

Hihetetlen intenzitással éli bele magát a játékba. Most épp a babázás van a toplista élén, de legyen bármi, hatalmas szenvedéllyel veti bele magát, főleg ha van partner is, akinek kiosztja a parancsot, elmondja a forgatókönyvet és indulhat a móka. Csakis az ő szabályai szerint.

Az evése újabban katasztrofális. Egyre válogatósabb, már nem is tudom, mit adjak neki. Vajas kenyér, kápia paprikával, narancs, alma, pityóka bármilyen formában, rizs, tésztafélék és nagyjából ennyi. De újabban a levesekből is kiszedi azt, ami nem tetszik, és egyre több minden nem tetszik. Tejtermék szinte semmi, hetente kétszer ivójoghurt. Tea, kakaó elfelejtve. Még várok a teljes kétségbeesésig…

Imádom. A nagy fekete szemeit, az általa kreált szavakat(amiket meg sem lehet jegyezni), a fantáziáját, az okosságát, a tiszta kíváncsiságát, a ritka és szívből jövő kedvességét, a tornádószerű hisztijeit. Minden nap tanulok tőle valamit, és minden nap hálás vagyok, hogy van nekünk, hiszen általa váltunk igazi Családdá.

 Tegnap este Mamával boltosat játszanak(ami nagy kedvenc). Sarolt a meggyőző eladó:

– Eladó ez a sárga, jó minőségű póló… amúgy férjeknek való!

A szókincse egyre kifejezőbb, és ez nagyrészben amiatt van, mert sokat olvasunk, naponta többször kéri a mesét. Az Eperke iskolába megy címűt miután vagy tízszer elolvastam neki, most már ő meséli a képek alapján, teljesen szöveghűen. De ilyenek is elhangzanak:

– Anya most beteg vagy(fájt a fogam), és mindent megteszünk neked Apával, amit mondasz, de amikor majd meggyógyulsz, te is meg kell tegyél mindent nekünk!

– Apa az én férjem, feleségül vett, és most már neked nem a férjed, de odaadom valamelyik macimat, vagy egy Barbit, hogy legyen neked is férjed!

– Majd amikor nagy leszek, nekem is lesz gyerekem, Heni és Apor, és szülni fogok és mindenhová viszem őket, babakocsival, és szopizni fognak. De egyszerre születnek meg a hasamból!

– Hófehérke vagyok és most el fogok ájulni!

Tegnapelőtt este elszégyelltem magam. Annak ellenére, hogy iszonyatos fogfájással küzdöttem, görcsölt a hasam, és sajnáltam magam rendesen. Merthogy a kislányom a következőt játszotta: betett egy babát/plüssfigurát a blúza alá, majd jött hozzám, vagy az Apjához, “jó napot kívánok, jöttem a kórházba, itt van-e a doktor néni? kisbabám fog születni!” majd a legnagyobb természetességgel kivette a “babát” és ragyogó arccal hozta: megszületett a kisbabám, ugye milyen szép?

Mert ennyire egyszerű, ha az ember így fogja fel. És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy császármetszés vagy természetes szülés. A fájdalmat elviselni, vagy megadni magad neki, eltűrni, feldolgozni ugyanúgy kell, vagy lehet. És akkor rájöttem, nem a fájdalomtól félek, hanem, mert előre tudom, mitől kell félnem. Hiszen az a fogfájás is embert próbáló volt, amit több órán át viseltem fájdalomcsillapító nélkül, és végül az egész fejem, a szemem és a fülem is. De nem tudtam előre a fájdalomról, mikor jött, megadóan tűrtem, elviseltem, és tudtam, hogy Apor miatt teszem. És egyszer csak elmúlt.

Amire már lassan 9 hónapja készülök, egyre közelebb van, s hogy milyen lesz, rajtam is múlik. Nem szabad hagynom, hogy a félelem eluralkodjék rajtam, igyekszem erre gondolni. És Saroltra. Meg arra a kicsi fiúra, aki odabenn mocorog kitartóan, és akit már most imádok. És jó lesz minden.

Még így is borzos, de legalább már nem annyira:) Mert fésülni egy nap egyszer még valahogy csak meg lehet, de hajgumi, csatt elfelejtve legtöbbször. Vadóc kicsi BorzosKata:)))

 Régóta nem írtam magunkról, pedig lett volna amit, és jól is esne majd biztosan újraolvasni pár hónap múlva…

Most, túl a 32-ik héten félelemmel vegyes várakozás van bennem. Nem tudom elhinni, hogy nem egészen hat hét múlva(talán febr. közepére fog kiírni az orvos) a karomban tarthatom a Kisfiamat. Hihetetlen. Ugyanakkor félelem van bennem jóadag, és lehet, hogy nem is alaptalan. Egy ideje elég komoly görcseim vannak alkalmanként, és a magnézium már nem segít. Szilveszter estéjén odáig vetemedtem, hogy bevettem egy fél nyugtatót az orvos által felírtból. A derekam szakad le, és a hátam is nagyon fáj, és azon veszem észre magam, hogy rettegek, nehogy hamarabb megszülessen a kislegény. De nem fog…

Nem emlékszem, hogy Sarolttal így éreztem volna magam, pedig lehet, csak akkor többet pihentem. Állandóan álmos vagyok, néha komoly erőfeszítés megfőznöm az ebédet. Lehajolni egyre nehezebben tudok, és az alvás is kész katasztrófa. Próbálok tudatosan tenni a jobbulásom érdekében, több folyadékot inni(ezzel mindig bajom volt), többet pihenni, és mindig megtámasztani a hátam:)

A 31 heti vizsgálatkor minden rendben volt, Apor 1600 gramm volt, és készült egy csodás profilkép Róla. Nemsokára felteszem:)

Itt az ideje, hogy kimossam a kis ruhácskákat, megnézzem, mi hiányzik még, és a kórházi csomag is lassan összeáll, csak még nincs egy helyen.

 Ilyen lett a karácsonyfánk, éjszaka kettőkor, ahogy felraktuk a mézeseket és a szalmadíszeket, egymásra néztünk, és szinte egyszerre mondtuk: a gömbök idén a dobozban maradnak. A szaloncukor pedig a fa alatt. Nagyon egyszerű lett, de szerintem nagyon-nagyon szép:)

Nem volt éppen a legjobb ötletem ez a papírhajtogatós ajándék, de egy-két napig jól eljátszott vele, persze Apa közreműködésével:)

A Barbi-készlet annál nagyobb siker lett…

Na és a korcsolya, az még a jövő titka…

Levi az imádott:)) Ő volt a legszebb karácsonyi ajándék!

Hunorral

Reggeli hancúrozás, végre így ébredünk:))

Korcsolyateszt. Már tud egyedül állni kétszeri edzés után, és minden oké, hogyha egyetlen személy van vele, akkor kezelhető és tanítható. És meg is fog tanulni:)