Kinőttem az összes farmeromat, terepgatyámat, az egyetlen terhesfarmerom mellé kaptam még egyet kölcsönbe, úgyhogy sürgős ruhatár-felújítást kell véghezvinnem, úgymint télikabát, nadrág, vastag zoknik meg ilyenek.
Sokkal nagyobb vagyok mint Sarolttal három évvel ezelőtt, és ez roppant szórakoztató, de ugyanakkor nagyon fárasztó is mozgás szempontjából:))
Már most így hívjuk… Sarolt is(az Apor, az majdnem olyan, mint az Apa, ugye?)
Jelentése egyes források szerint Apácska, máshol pedig Kicsiny.
Magyar eredetű nemzetségnév.
Sokáig keresgéltünk, olyan nevet akartunk, amelynek van méltósága, erős és határozott hangzása van. Mert hiszek benne kicsit, hogy “nevünkben a sorsunk”.
Felmerült még a Kilián, a Csanád, a Csaba, a Milán(régi kedvencem, de hát erről mindenkinek az AC Milan jut eszébe Apa szerint, és nem is magyar:(, a Lehel(nagyon sokáig majdnem biztos volt, hogy így fogjuk hívni), a Dominik, és a Zsolt.
Végül az Apor mellett döntöttünk, főleg én:)
Tegnap orvosnál voltam és minden rendben van:)
Kiscsillag szépen fejlődik(naná, hiszen akkorákat rúg, hogy csak ámulok…), 550 gramm és minden rendben van vele. És velem is… annak ellenére, hogy a múlt héten két alkalommal is olyan görcsöket és haskeményedést produkáltam, hogy komolyan meg voltunk ijedve. Igen, ennek is eljött az ideje, úgy látszik, hiszen már a felén jóval túl vagyunk…
A hányingerem néha még jelentkezik(pl. tegnap reggel), most már más gondjaim vannak… nehezen tudok lehajolni, cipőt húzni, Sarolttal kergetőzni, átfordulni az ágyban, felkelni… és mi lesz még ezután, ajaj. De bárcsak ilyen kis panaszaim lennének végig!
A kis családunk náthás, Apa és Sarolt taknyosak, nekem fáj a torkom. A kismanó most kezdett felhagyni köhögéssel és taknyolással, és két napja újra kezdődött. De amúgy jól van, eleven és hangos, mint máskor is. Rajzol, festeget, “szolgáló néni” akitől vásárolni kell folyamatosan, lovazik, főz, vég nélkül ugrál és énekel, legtöbbször az ágy tetején, vagy sikoltozik nagyon hangosan. És tervezget, nagyon hosszú távra, hogy ha majd megszületik a tesója, és mi elmegyünk Apával dolgozni, ők ketten főznek finomakat, “de élőben, Anya, nem játékból”. Igy legyen, Kislányom…
Idén is szeptember végén menetrendszerűen megérkezett a taknyolós, köhögős időszak. Saroltnál a gyógyulási folyamat kissé el szokott húzódni, mert az orra nagyon bedugul és el kell teljen 3-4 nap, amíg végre “tud taknyolni”, addig pedig felköhögi a váladékot, és ezért a köhögéssel is számoljunk kell. Mégis az idén volt az első év, amikor csak gyógynövényes kezeléssel sikerült többé-kevésbé(még van egy enyhe köhécselés) sikerült kilábalnunk az őszi náthából.
Az orrdugulás ellen a tengeri sóoldat mellett, vagy inkább helyett rozmaring olajat párologtattunk, a köhögés ellen pedig a tavaly is bevált lándzsás útifű-cékla szirupot használtuk, immunerősítésre pedig echinacea sziurpot, ami nagyon jó. Ezek mellé bejött a méz, amiből egy-egy kanállal mindennap kapott és szívesen meg is ette.
Jónéhány immunerősítő és vitaminpótló még van a polcainkon, éspedig:
-hecserli lekvár, ami igazi C-vitamin bomba
-fekete kokojza frissen lefagyasztva, illetve lekvárnak, és a levele, kórója pedig teának – a mi vidékünkön el sem lehet képzelni a telet a kokojza nélkül, ami antioxidáns, emellett pedig hasmenésre is nagyon jó és még számtalan jótékony hatása van, amit a tudósok ezután fognak kimutatni:) Mindenesetre egy hideg téli reggelen el sem lehet képzelni jobbat, mint egy pohár forró kokojzatea, a hideg elviselésére is nagyon beválik:)
– fenyőszirup
– fekete ribizli szirup-vérszegénységre kiváló vastartalma miatt és nagyon finom:)
– méz
– savanyú káposzta, valamint házi termesztésű fokhagyma, amit én újabban szinte minden este fogyasztok:)
Aki már egyre nagyobb, legalábbis a mozgolódásából és a rúgások erejéből ítélve ügyesen növekedik. S naponta többször, magamba kimondom “kicsi fiam” s ennek olyan hihetetlen súlya van, hogy mindannyiszor majd elbőgöm magam… Olyan szép ez, olyan nagy öröm, ugyanúgy, mint a lányomnál annak idején, és most is, ha rágondolok. Most a kisfiús dolgok vonzzák a szemem, nagyon megtetszett a kék szín, a kis pasis ruhák, az apró rugdalózók(még nem vettünk semmit a kis cipőcskén kívül), a kis sapkák… valami hihetetlen, hogy mennyire egy másik világba kerültem ismét, egy olyanba, ahol a gyerekeim vannak és mi, nagyon sok mindenről leszoktam már, hogy jobb legyen nekik, nekünk. Pl. a kávéról nagyon leszokóban vagyok, mert szúr a szívem tőle, habár nagyon kívánom, de megpróbálok nem inni, csak gabonakávét. Leszoktam a híradó nézésről, helyette meseolvasás, vagy játék… igaz, a filmek néha nagyon hiányoznak, de ritkán van időm rá. Leszoktam arról, hogy panaszkodjak a munkahelyi gondjaim miatt, próbálom lazán venni, s nem terhelni vele senkit. Sokkal türelmesebb, elfogadóbb kell legyek ezentúl, de ugyanakkor harcias, a családjáért kiálló nő. Na de nem magamról akartam írni…
A kicsi fiam leginkább reggel és délelőtt aktív, úgy vettem észre, aztán délután szunyókál, majd este ismét sokat nyüzsög. Sarolt nagyon figyel rá, válogatja a játékokat, hogy mit fogunk majd odaadni a kistesónak, mi az amit oda szabad adni neki. Nagyon vigyáz a hasamra, olyan aranyosan óvatos néha, máskor pedig rámugrik teljes erejéből… és tervezget vég nélkül, hogy mit fognak majd együtt csinálni… és annyira hihetetlennek tűnik, hogy nemsokára ketten lesznek, öröm és félelem, büszkeség és aggódás egyszerre…
Hihetetlen, hogy lassan egy hónapja ovis nagylányunk van…aki nagyon profin veszi az akadályokat, de tagadhatatlan, hogy elfárad és otthon sokszor van emiatt hiszti:(
Nem voltak túlzott elvárásaim az ovival kapcsolatban, mert tudtam, hogy értelmetlen. A tanügyi rendszer rugalmatlansága, a hiányos infrastruktúra nem okozott meglepetést, de néhány dolog igen. Például az, hogy az óvónéniknek a munkaideje hétfőtől péntekig nyolctól egyig tart, pénteken mégis el kell hozni a gyereket legkésőbb tizenkettőkor, mert “rövidnap”(nem tudom, hogy is lehet még ennél is rövidebb??) Csak Sarolt miatt nem reklamálok, pedig megtehetném, de nem akarom, hogy emiatt neki legyen hátránya, a világért se. Egyelőre lehet, hogy jobb is, hogyha pénteken csak néha megy(amikor anyukám el tudja hozni), és aztán majd hogyha én is otthon leszek, alkalmazkodunk a rendszerhez.
A másik, amit nem kalkuláltam be, pedig tudtam, hogy itt én leszek az egyetlen anyuka, aki dolgozni jár. Az oviba legtöbben kilencre viszik a gyereket, és tizenkettőkör már ott vannak a kapu előtt. Számomra ez teljesen megdöbbentő. Még akkor is, ha nem akartam, hogy napközibe menjen, mert úgy gondoltam, napi 8 óra távollét az otthontól igencsak megerőltető egy kisgyermeknek. De kilenctől tizenkettőig, ez a másik véglet. Persze mindenki maga tudja… és sok gyerek még így is sírva válik el az anyjától a mai napig.
A másik a szülői, ami véletlenül sem délután, munka után van(minek is?), hanem egytől, max. kettőtől. És az is egy szülői témája(épp ma), hogy miért is van az, hogy egy doboz gyurma, szines ceruza olyan sokba kerül, és akkor mi is legyen a teendő a tanszervásárlással? Pótoljunk még pénzt? Vagy vegyünk kevesebbet? Mondtam az óvónéninek, hogy sajnos, nekem nincs időm erre. Mióta dolgozom, és gyerekem is van, megtanultam gyors döntéseket hozni, és az időmet minél jobban, ésszerűbben kihasználni. De erre sajnos nem futja az időmből. Majd ha időmilliomos leszek…
Amúgy Sarolt jól érzi magát ott, és azt hiszem, ez a legfontosabb. Az oviscsoport kissé szűkös annak a sok gyereknek, de rengeteg a játék, és mindennap valami újdonsággal jön haza, énekel, mutogat és nagyon élvezi:) Van angol is, hetente egyszer és ez is nagyon tetszik neki, vagyis inkább a változatosság.
És a többit remélem megszokjuk, vagy majd lázadunk ellene:)
