A fenti fotó a 14 héten készült.
Ez pedig:
… a 16 hét. Növünk rendesen:) Sarolttal kb. az ötödik hónap végén volt ekkora pocakom, igaz, étvágyam sem volt ilyen és nem is szedtem ennyi vitamint. Most a vas, c-vitamin, magnézium és kálcium a napi adagom, ezenkívül nagyon sok gyümölcs, kevés(!!!!) édesség, újabban kávé(!!!), és feketeribizli-szörp.
És a hányinger reggel egy félórányira zsugorodott:)))
Hűvös, ködös őszi reggel volt, de Ő így ébredt:”mindenkit szeretek és boldog vagyok, oviba megyek”, és nem is reggelizett, annyira várta, hogy odaérjünk, az úton egy lépéssel előttem haladt. Ahogy beléptünk a kapun, engem is megrohantak az emlékek, hiszen én is ide jártam óvodába… Bent volt már jópár gyerek és kettő sírt is, de Sarolt azonnal minden játékot ki akart próbálni, észre sem vette, hogy ott vagyok-e még, én váltottam pár szót az óvónénivel, aztán hazajöttem. Nagyon lassan telt el az a két óra, üres volt a ház, és hirtelen a házimunka is mintha megfogyatkozott volna… Délben már kint voltak az udvaron, a kicsi csoportosok többsége szorosan az óvónéni mellett álldogált, Sarolt sehol… Valahol itt van, mondja az óvónéni, Sarolt nagyon önálló, egyszercsak gondolt egyet, kikérezett a teremből, behozta a táskáját, és megette a tízórait. Aztán rászólt a sírókra, hogy hagyják abba, mert idegesíti… Végül bent találtam rá, de nem akart hazajönni… Hihetetlen jó érzés volt, hogy nemcsak én látom ilyennek… öntörvényűnek, önállónak, ügyesnek.
Ma reggel ugyanaz volt a lelkesedés. Már meg sem várt, rohant be a csoportszobába…
