Sarolt világa

Csodálatos világ

 Egyre inkább egy mesevilágban élünk… nem mi teremtjük Neki, hanem Ő nekünk, hiszen most már a tárgyak is életre keltek!

A hagymahéj azt mondja: dobjál a szemétbe!

A virág azt mondja: ne szakíts le!

A vajas kenyér azt mondja: egyél meg!

A kirakós azt mondja: tegyél a helyemre!

Csodálatos ez… ahogy a fantáziája egyre színesebb, ahogy finoman terel minket ebben a mesevilágban, és ilyenkor lehet legjobban és igazán meglátni a lelkét… Ahogy eljátszik tíz darab kővel kinn az udvaron, nem kell a rengeteg játék, csak a kövek, a virágok, a homok. És a színpad, amit Tata készített és valójában egy deszkarakás, de Neki színpad, ahol énekel, táncol… Ahogy elmeséli a történeteket Koláról és Sosáról, akik csórén kimennek az udvarra, villával eszik a kakaót, vagy verekednek…

Szeretném ezt a színes képzeletvilágot örökre megőrizni… és tudom, hogy nem fog elmúlni, csak elraktározódik, hogy egyszer valamikor újra felszínre kerüljön. Ez mindig megmarad Neki, lesz, amihez nyúljon rosszabb napjain, vagy ha majd gyermeke lesz…

De addig itt van nekünk… ajándék ez, jutalom minden napra, és bízom benne, hogy meg is érdemeljük…

Elmúlik?

 Félelem vagy dac, nem tudom. Ahogy a húsvéti locsolás óta fél, ha megjelenik egy férfiember, kivéve a családtagokat. Fél? Behúnyja a szemét, ha már muszáj jelen legyen, s nyafog. Ha egy lehetőség van rá, menekül. Néha színpadiasnak tűnik a dolog, szereplésnek, máskor valós félelmet látok a szemében. Összezavarodtam. Én csinálok valamit rosszul, az biztos. Vagyis mi, a szülei. Tükröt tart elém, mostanáig nevelt otthon, most azt mondja, lássuk mit csinálsz, ha társaságban hülyén viselkedek? Elmúlik ez, vigasztal mindenki. Legjobb, ha nem figyelek rá. De vajon tényleg jó? Elmondtam neki persze, hogy nincs oka félni, de úgy látom, ez még nem elég. Vagy idő kell, mint mindenhez. Hogy el tudja engedni vélt vagy valós félelmeit, akárcsak én – mikor először nem féltem vérvételtől, injekciótól, mindenféle kórházi beavatkozástól, mert tudtam, értelme van, hiszen Ő születik, Érte csinálom. Vagy mikor először gondoltam azt, anyukaként, hogy jól teszem a dolgomat.

Vagy Ő, amikor először lecsúszott a nagy csúzdán, mikor nem is gondoltam. Ment és könnyedén lecsúszott, szemében bátorság volt és elszántság. Elengedett valamit, amitől szabadabb lett, s így lesz ez mindig, ezután is. így kell lennie!

Anyák napján

 Vallomás:

Ahogy szombat éjszaka (11 után…) ágyba kerülünk, Apa már alszik, és Ő azt mondja: szeretlek s imádlak, egyszer szeretlek s utána imádlak!

Süti:

Már szombat reggel óta készülünk a sütizésre, de csak vasárnap délután kerül rá sor… az összes húsvéti maradék csokiját szó nélkül ideadja, mert nagyoncsokis süti készül, ő kavarja, bontja hozzá a mogyorót… és eszi is, majdnem felét, ahogy megsül.

Kankalin

Kimegyünk a mezőre, mi ketten, hogy szedjünk kankalint Mamának, köszönteni. Nagy csokor virággal jövünk vissza, mindenkinek oszt egy-egy szálat, és Mamáé a nagy csokor.

És virág, virág… Mindkettőjüktől.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!