Sarolt világa

 Olyan jó, hogy van az EKE, mert egyre többet járunk kirándulni…olyan helyekre, ahová magunkban nem mennénk, és olyan élményeket szerzünk, amelyeket csak csapatban lehet.

Április 10-én Nyírő József nyomában, a Homoród-mentén jártunk, ez inkább volt buszos kirándulás, mint túra, de nagyon szép élményekkel tértünk haza, a szeszélyes időjárás ellenére. A Homoród-menti falvak gyönyörű templomait láttuk, Nyírő szülőfaluját, Székelyzsombort, a falu felett magasodó várromot, az író szülőházát. Jó volt, hogy Saroltot is vittük, a rossz idő ellenére sokat rohangáltak Ákossal, a szabadban ettek, pisiltek(!) és persze verekedtek:)

Képes beszámoló:

Tegnap, amikor megkapta a kis háromkerekűt a nyuszitól, Mama mondta, hogy add ide kérlek, próbáljam ki én is az új biciklidet, szó nélkül adta oda… És minden kedves játékot mostanában, ha kérik(najó Ákosnak nehezebben), odaad, nekem is a folyóiratot, amit olvasni szeretnék, miután kiveszi a kezemből, kedves mosollyal visszaadja: csak megnéztem…

És ha valamiből kettő van, szívesen nyújtja át a másik gyereknek, vagy felnőttnek, sőt tegnap hiányolta, hogy nekem meg Apának miért nem hoz a nyuszi ajándékot, és nekünk is hozzon. Újabban Ő is kis csomagokat készít nekünk a játékaiból és ragyogó arccal ajándékoz…

Fontos lépés ez a fejlődés útján és nagyon büszke vagyok rá!

 Újdonság, hogy négy “gyereke” van Saroltnak, közülük egy néha a férje, vagy a testvére, de mindenképpen négy az alap:) közülük Panna a legnagyobb kedvenc, de néha Juliska vagy Jolán. Szeszélyes a babákkal való viszonyában is, mint egyébként is: gondoskodik róluk, szeretgeti, eteti, olvas nekik, motorral hordozza, de néha földhöz vágja, vagy napokig rájuk se néz(utóbbi időben mondjuk ez nem fordult elő). A hétvégén jó fél napra elmentünk otthonról, és ő nem kérte, hogy vigyük egyik babát sem, de hozott két játéktelefont(belegyömöszölve egy kis táskába). Szinte óránként “hívta” a babákat: hiányoztok, ugye ettetek, nemsokára jövök, megígérem! Hát igen, én is így csinálom, ha már nem lehetek vele, sokszor hívom, hogy legyen hírem róla… Hihetetlen, hogy tényleg mennyire nem kell nevelni a gyereket, csak úgy viselkedni, ahogy tőle is látni szeretnénk…akár most, akár 20 év múlva, anyaként.

És amióta szinte egész nap kint van, Pannát is kiviszi, a babakocsiban tologatja, majd a homokba fekteti… De olyan akrobatamutatványokhoz nem használja, amikor felviszi a motort a homokrakás tetejére, és onnan ezerrel lejön:)

Amikor benn vagyunk, zene kell… és a számítógépről. Icipici kis mese, Ma van a szülinapom(Alma együttes), Gumimaci, Gryllus-dalok, Vuk, Süsü, Paff a bűvös sárkány, nem teljes a lista…

Elképesztő mennyiségeket eszik, újabban inkább zöldségből és gyümölcsből, de a sütiből is:) Vacsorára újabban csak paradicsom, paprika kell, ma reggel kenyér helyett almát evett, a kakajó után… További kedvenc a kürtőskalács, a csokis keksz(én süti), linzer, fánk, a kukorica-krémleves, az alma, narancs.

Az alvás saját kiságyban történik(kivéve, ha nem vagyok annyira fáradt, hogy nem tudok ülni mellette, amíg elalszik, és akkor a nagyágyban alszunk el, majd átpakoljuk), de hajnal fele átjön a cumival és a párnával a kezében, olyan édes, ahogy jön, a szeme csukva, “anya szeretlek” és bebújik mellénk…

 Nem volt határozott elképzelésem arról, hogy mit mondok a húsvétról a lányomnak. Valójában abban a korszakában van(erről bővebben is szándékozom írni), amikor folyton csak kérdez, úgyhogy ez majd megold mindent, gondoltam. Hagyományos katolikus ünneplést szoktunk tartani(annak ellenére, hogy nem vagyunk mélyen vallásosak): tojásírás, vasárnap határkerülők fogadása, ételszenteltetés, hétfőn locsolók várása. És gondolom, hogy bőven van/lesz kérdése, egyedül a nyúl kérdéskörét nem tudom hova tenni. És le is buktam az éles eszű lányom előtt, aki ugyebár 32 hónapos(amennyi éves leszek én nemsokára ajajaj). 

Szóval egy nap kibírhatatlan rosszul viselkedett(a több hete tartó esős-havazós idő benn tartott a lakásban, és már tényleg semmivel sem tudtam lekötni), amikor a húsvéti dekoráció részeként előkerült két nyuszi: az egyik az ablakba, a másik a lépcsőre, egy virágcserépbe szúrt pálcán. Nagyon aranyos nyuszi, szalmából, színes textilből, nagy hassal. Persze rögtön észrevette, ahogy ébredt délután, én meg mondtam, hogy figyelni fogja, hogy viselkedik, és mert régóta várja a húsvétot, ajándékot hoz hétvégén, húsvétkor. Mire Sarolt: de hát ez játék nyúl, az igazi, “bőrös” nyuszikák, hátul vannak, a tata nyuszikái, akiket ő szeret, és akik “állatok”. Ezt kifejtette nekem, majd felmászott a lépcsőn a nyúlhoz, leült mellé, és így:

 – Figyelj nyuszika! Legyél jó, mert nem kapsz tőlem húsvétkor csokit!

 ...akik csakis és kizárólag egymásért hajlandóak kompromisszumra, arra, hogy ne azt csinálják, amihez éppen kedvük van, hanem azt, amit a másik mond…

A Kicsi megszeppen, ha a Nagy rászól, rögtön csinálja, amit kell(ahogy nekem soha), a Nagy pedig babát etet, vigasztal, divatlapot forgat, a Kicsi kedvéért…

A Kicsi babaként egyedül a Nagy ölében volt képes akár félóráig is megülni, menni Vele szomszédba, mezőre, vagy akár a világ végére…

A legnagyobb szövetségesek és szívet melengető rájuk nézni, hogy mennyire szeretik egymást.

 Olyan dologról készülök írni, amihez nincs túl sok közöm… illetve egyáltalán nem volt a gyermekem születése előtt… De ez a tündéri kislány nap mint nap tanít, formál és azt hiszem, egész ügyesen csinálja!

Tudom, hogy a dackorszak teljesen normális állomása a személyiségfejlődésnek, de nálunk már nagyon régóta tart, és bármennyire is normális, és “magától elmúlik” azért keresem az ok-okozati összefüggéseket egy-egy hisztiroham közben/után, hátha valamit találok… És hát rájöttem, hogy van egy “ritmusa” a lányunknak, amelyhez nem igazán alkalmazkodtam eddig, nagyon kevés kivételtől eltekintve. Ahogy visszagondolok, már a mászással elkezdődött, hiszen nagyon “későn”, majdnem tíz hónaposan kezdett csak mászni, amikor én már tiszta ideg voltam(türelem). Mindez annak ellenére, hogy nagyon mozgékony volt, gurult, kúszott, egész nap mozgásban volt. Aztán ugyanígy volt a járással, a székről/ágyról fel-le mászással, a csúzdázással, és még egy csomó mindennel, amiről én úgy gondoltam, már csinálnia kellene, és még mindig nem. Ma már tudom, hogy én voltam túlságosan türelmetlen, hogy mindennek eljött az ideje, akkor és úgy volt jó, ahogy történt.

És most a dac. Régóta tart, és sokszor kezelhetetlen, de vannak helyzetek, amikor nálam is elszakad a cérna, és ez nem javít a helyzeten. A legutóbbi nagy hiszti akkor volt, amikor egy szombat délután(mint ma) kellett indulni rögtön ahogy felkelt. Majdnem lejött az ég, és ma már tudom(sejtem) ha vártunk volna félórát, hogy játsszon, szöszmötöljön miután felkelt, fele ennyi baj sem lett volna. Mert azt imádja, ahogy felkel, a szöszmötölést. Tenni-venni, megnézni, megvannak-e a kedvenc játékok, kicsit játszani, rajzfilm, és megvárni, míg azt mondja, indulhatunk:)) Miért is csodálkozom, hiszen én is ilyen vagyok, szeretem a ráérős reggeleket(ezért van, hogy mindig éppen csak elérem a buszt):))

Ma kipróbálom. Előveszem a legnagyobb türelmemet, és hiszem, hogy működni fog!