ApaAnya összeölelkezve, Ő is odajön, átölel:
– Megöleltem az egész családot!
Bicajozunk, ő hátul az ülésben, s ahogy ülök fel, hozzáérek a lábához:
– Megütted a lábamot! Lesz kicsi biciklim, egyedül megyek, s akkor nem fogja senki megütni a lábamot!
Megyek óvodába kicsi biciklivel, s ott mindenkinek bemutatkozok!(mert soha senkinek nem amúgy, pedig tudja, hány éves, hol lakik, és a teljes nevét már nagyon régen, de elmondani, áááá, minek)
– Anya, okos vagy!
– Miért vagyok okos?
– Mert szeretlek, s attól vagy okos!
Elveszi a noteszemet, írni akar bele, és én mondom:
– Nem játék!
– Nem játék, nagyszerű móka!
Mamával beszélgetnek:
Mama: Aludj nálunk ma este, Anyáék nem lesznek itthon!
Sarolt: Nem! Nálatok megyek, este visszajövünk anyaapa ágyába alszom. Ez lesz a szabály!
Tudtam, hogy nehéz lesz, hogy nem lesz jobb a helyzet az idő múlásával, legfennebb megszokjuk a helyzetet. De nem… amióta dolgozni járok, minden egyes napon ugyanolyan nehéz szívvel lépek ki az ajtón, és ugyanúgy rohanok haza munka után, mint az első nap. Még úgy is, hogy szeretem, amit csinálok. És az Ő hiányérzete sem változott, legfennebb másként nyilvánul meg. Az elején nagyon haragudott rám, “nemszeretlek” – így fogadott minden nap, és legalább egy órának kellett eltelnie, hogy a körön belülre engedjen, megölelhessem, hogy érezzem az illatát, és hogy ettől még inkább érezzem, mit veszítek, mikor nem vagyok Vele. Manapság már legtöbbször rohan felém(ahogy befele lépik, amikor fut, imádom!), megölel és puszit is kapok:) De később direkt provokál, és ha nem figyelek rá, jaj nekem… jön a hiszti, azértsem csinálom, amire kérsz, kikapcsolom a számítógépet, szétdobálok mindent, ésígytovább.
És újabban már rám is szól “Anya ne menjél munkába” és nem érdekli a magyarázkodásom, hát persze hogy nem…
Hiszem, hogy jobb lesz nemsokára, most egy hét szabadság, hogy éjjelnappal együtt legyünk, aztán újragondolom a dolgokat…
Egy mai jelenet:
Elővesz egy füzetet, “írni” kezd szépen, szabályosan, nem úgy, mint amikor rajzol, hanem látszik, hogy most “ír”, majd megkérdezi:
– Anya, hogy hívnak?
– Szidinek…
Leírja majd feláll, és hozzámjön:
– Szidi, én vagyok a doktor néni, most meg fogom nézni a torkodat….
Ennyi éve Vele a szívemben-lelkemben.
Ennyi éve érezni hogy szeretve vagyok.
Ennyi éve örülni, aggódni, félteni, rágondolni, bízni és hinni Benne minden nap.
Köszönöm!
Azt hittem, kifelé megyünk a dackorszakból, de megint tévedtem. Két napja beköszöntött a tavasz. Itt nálunk ez azt jelenti, hogy nappal plusz 5-7 fok van, jó esetben süt a nap, kicsit fúj a szél, éjszaka van csak fagy. És két napja újra hisztirohamok, naponta többször, mindenféle előjel nélkül. Biztosan összefüggésben van a tavasszal, nem tudom, miért.
Péntek: óriáshiszti ebéd után az Apjának, aki nem hagyja, hogy kézzel túrkálja a meghagyott spagettit, és le akarja fektetni. Mire felkel, hazaérek, indulnánk vásárolni, ügyeket intézni, játszóházba. Vizes locsolással öltözünk, valahogy elindulunk. Kettesben megyünk cipőt venni, ahogy fel akarom próbálni a lábára, a földre veti magát és ordít, sír, hogy nem kell a cipő. Naná, hogy az egész üzlet minket néz, de legnagyobb meglepetésemre az eladó csaj nagyon megértő és segítőkész. Elmondja, hogy “sok ilyen gyerek van”, aki nem akar cipőt próbálni és felajánlja, hogy elvihetjük, és hétfőn visszacseréli, ha nem jó(nem tudtam eldönteni, 24-es, vagy 25-ös kell). Ahogy visszahúzzuk a bakancsot, kisimul, minden rendben. Beérünk a munkahelyemre, hogy ott felpróbáljuk, ott van Apa is, persze így már könnyebb. Aztán pisilni kell, de ahogy bemegyünk a mosdóba, már rögtön nem kell, és valamiért csóré popsival akar álldogálni a vécé előtt, esze ágában sincs felöltözni. Végül egy ordító, rugkapáló gyerekkel a hónom alatt jövök ki a mosdóból, és elég népes tábor van a folyósón(sokan dolgoznak abban az épületben), mindenki arra kíváncsi, vajon mennyire vertem meg szegénykét?
Megint nyugi van kb 3 órán át. A játszóházban remekül érezzük magunkat, de zárás előtt öt perccel még a legmagasabb csúzda tetejéről próbálom leimádkozni, sikertelenül. Fenti jelenet ismétlődik: egy rugkapáló, üvöltő gyerek a hónom alatt, csak annyi a különbség, hogy most már egy bevásárlóközpont, kínai üzlet, bútorbolt teljes vevőserege minket néz. Most a legnehezebb megnyugtatni, nemcsak mi fáradtunk el…
Szombat: délelőtt némi hiszti(nem akarok reggelizni, dédinek nem köszönök) de semmi komoly. Délutáni alvás után készülünk szülinapi buliba. Öltözés egy rémálom, de a cipőnél kezdődnek a nagyobb gondok, földre veti magát jó párszor, Mamának, nekem, Apának. Apa fejjel lefelé lógatja a fürdőkádba, víz a nyakba, indulás. Az autóban megnyugszik, a bulin egy kisangyal, mosolyog mindenkinek, egész este játszik a két kislánnyal, Hunorral. Este későn hazaérünk, fogmosásért újabb hiszti. Végül mi győzünk, vagyis az almaízű új fogkrém.
A mai nap ajándék: mosolyogva ébred, finom a reggeli, kint homokozunk, szívesen bejön, jót ebédel, se a lefekvéssel nincs gond, se a fogmosással. Alvás után játék Hunorral, majd nagy sétára indulunk kettesben, megállunk a játszótéren, majd csokit veszünk, egészen Dédiékig gyalogol. Ott is udvarias, mesél, megköszöni a narancsot. MIkor mondom, hogy hazamegyünk, szó nélkül öltözik fel.
Most Mamáéknál játszik. És a dackorszak nem ért véget.
Hazudkodol=hazudsz
Viccelkedel=viccelsz
Fel van tedve=fel van téve
Pombita=pengető(gitár)
Feszter=szvetter:)
Távárittó=távirányító
Kakajó:)benne van a jó
Kevés szó van, amit nem tud helyesen kimondani, azt hiszem, a fenti a teljes lista. A kifejezések sora lenyűgöz, úgy körülírja a mondanivalóját, hogy ámulok-bámulok. A minap elmondta, hogy “egy nagy buglya tép” van a szobában, ami azt jelentette, hogy összeTÉPett egy halom újságot(buglya)… Aztán ott van “locsipecsi Márta”, ami szeretemrajzfilm, de vannak “csúnya rajzfilmek”, ezek nagy gyerekeknek valók.
És újabban itt vannak a kérdések: “Miért?”, “Mitől?”(ez mondjuk már régi, eleinte a miért helyett mondta), “Szeretsz?”(ezt napjában tucatszor, és olyan jó válaszolni rá…), “Anya te Apának is az anyukája vagy?”, “Miért nem megyünk Levihez Magyarországra?” és hasonlók. De azért még mindig a kijelentések vannak többségben, illetve annak megcáfolása, amit mi mondunk, na és az elmaradhatatlan Nem(nem szeretlek, nem mondom meg hogy hívnak, nem aranyos vagyok stb).
Amióta meggyógyult(hála a céklás-lándzsás útifű szirupnak!) még több energiája van, szélsebesen megy a motorral a nappaliban-konyhában-fürdőben, látszik, hogy nagyon kellene már a jó idő, hogy egész nap kint, a szabadban… de eljön ennek is az ideje most már biztosan.
Néha nagyon maguk alá temetnek a hétköznapok, a nagy rohanásban alig van idő megállni, pedig ez lenne a legfontosabb, tudom… Nem véletlen, hogy alig várom a hétvégét, ilyenkor kikapcsolok, és csak Velünk, nekik vagyok.
Nemrég beiratkoztunk az oviba, ami egy igazán történelmi pillanat volt, és remélem, hogy még hely is lesz, és elkezdődik ősztől egy másik élet, egy újabb mérföldkő az életünkben.
És visszatérve a hétköznapokra, hát ezektől lesz ünnepnap kivétel nélkül mindegyik:
1. Az új szokása napjában legalább harmincszor megkérdezni “szeretsz?”, vagy még inkább így “szeressél!” És nemcsak otthon, pl ma az üzletben is megkérdezte: “Anya szeretsz?”
2. Én mondom a munkából hazaérve: Olyan fáradt vagyok! És ő frappánsan válaszol: Feküdj le, egyszerű:)))
3.
