A fiú az legyen férfias, lehetőleg egyéves korától már ne sírjon “fölöslegesen”, ne babázzon, legyen rossz, tudjon verekedni is, ha kell, és ne lógjon állandóan az anyján. A kislány hordjon RÓZSASZíN ruhákat, legyen illemtudó, ne rosszalkodjon, legyen fülbevalója kiskorától, karkötője vagy nyaklánca mindenképpen, minimum 2 csatt és 2 hajgumi a hajában, ezáltal a borzosság kizárva, és – ez nem szabály, de általában a másfél évnél nagyobb kislányoknak KI VAN LAKKOZVA A KÖRME!
Hát így. Én -szerény megfigyelői és összegzői képességeim alapján így látom megnyilvánulni a dolgokat. Ismerek olyat, aki határozottan megtiltja a fiának, hogy a kezébe vegyen egy babát, de még sorolhatnám a fehér lakkcipőben játszótérre járó kislányok esetét is, de most már tényleg abbahagyom. Nem szeretnék elítélni senkit. De sajnos sokan engem is elítélnek. Mert nem követem szigorúan a fenti szabályokat.
Saroltnak nem lyukasztattuk ki a fülét a kórházban. Itt nálunk így szokták, de a Kedvesem majdnem könyörgőre fogta a dolgot, amikor előkészítettem a csini kis fülbevalót a kórházi csomag mellé. “Kérlek hagyd, hogy baba legyen és ne egy kis karácsonyfa!” Igazat adtam neki, és a továbbiakban is akaratlanul tartottam magam ehhez az elvhez. Az első egy évben majdnem mindenki fiúnak nézte. Nem volt haja és nem volt fülbevalója. Tündéri kisbaba volt, de soha nem adtam rá csipkés, fodros cuccokat, és annyi rózsaszín gönce volt, amennyit ajándékba kaptunk. Nem azt mondom, hogy fiúnak öltöztettem, de amelyik babaruha megtetszett, megvettem, és nem néztem, hogy fiúnak vagy lánynak készült. Aztán az ajtót az tette be, amikor egy napon – talpig rózsaszínben – megjelentünk valahol, és egy hölgy kijelentette, hogy “milyen szép kisfiú”, mondom: “kislány”, mire ő: “dehát nincs fülbevalója”. Másnap kilyukasztattuk a fülét. És nem ez volt az egyetlen, hiszen volt olyan – nagyon közeli családtag – aki megjegyezte, hogy ez a Sarolt tisztára olyan, mintha fiú lenne…
Ekkor egy kicsit én is elgondolkodtam. Hogy is van ez? Most akkor én vagyok az, aki nem engedi kibontakozni nőies oldalát a lányának? Változtatnom kell, döntöttem el. Azóta csak csajos rucikat veszek neki(na jó, azért becsúszik néhány uniszex is…) Próbálok frizurát készíteni neki, nagyon kevés sikerrel. Felhalmoztam nagyon sok hajcsatot, hajgumit, némelyik nagyon csillogó és hát kifejezettem giccses. Nagyon szereti nézegetni, játszani velük, de a hajába tenni tilos. Kiszedi és eldobja. Nagyon ritkán jólfésült, és olyankor meg is jegyzi mindenki… Akkor szokott kiakadni és kiszedi a hajából, ami benne van. A körömlakk-kérdés is foglalkoztatja, de nem festhetem ki a körmét… nem engedi. Nincs karkötő, se nyaklánc, pedig azt is vettem.
Nincs babázás, a babák sorsa nagyon mostoha nálunk. Hetente egyszer megpuszilgatja őket, aztán földhöz vágja. Annál jobban szereti az autókat, ezekből van ezerféle: amelyikre rá lehet ülni, van hátrahúzós, van piros motor is, meg dudálós autó, milkás kamion, busz, forma 1-es…. Imád építőkockázni, kirakózni, főzni velem a konyhában, paszulyt szemezni, fát rakni rakásba, mosztot lapátolni, vizet vinni az állatoknak, különböző hosszúságú botokkal rohangálni az udvaron, kavicsot gyűjteni, motorozni, “vezetni” az Opelt, sepregetni, egy ronggyal mindent letörölni, a cipőimet sorra próbálgatni(na de az Apáét is!) lépcsőt mászni, tatával a pincében megszámolni a boros korsókat, Levivel számítógépezni, Dédinél varrni a varrógéppel, virágot szedni, paradicsomot szedni és rögtön megenni, a homokban fetrengeni órákig. Ezek után elképzelhető, hogy néz ki estére. Szóval nincs szükség fehér lakkcipőre, lakkozott körmökre. Mert igazi gyerek.
