Sarolt világa

 A dédiket az újja köré csavarja(mind a hármat), és nagyon jól tudja azt is, hogy soha meg nem fogják szidni semmiért, és ezt jól ki is használja, néha már a pofátlanság határait is kezdte súrolni, mint az iménti esetben:

Készültünk elmenni itthonról, Dédi meg akarja puszilni, csak a lábát, csak a kezét, ő persze tiltakozik, mire Dédi megkérdezi:

-Akkor hol puszilhatom meg?

-Ott az Opel, puszild meg!

………………………………………………………………………….

A másik, enyhébb párbeszéd:

Sarolt: Nem szabad Saroltnak kimenni az útra egyedül!

Dédi: Csak Anyával…

Sarolt: Apával, Levivel, Tatával, Mamával

Dédi: Dédivel

Sarolt: Dédi öreg, nem tud menni!

 Hihetetlen, ahogy napról-napra fejlődik, okosodik, tudom, hogy nagyon sokszor írtam már ezt, de nem tudunk betelni vele… Ma este babás katalógust néztek az Apjával, és Sarolt kijelentette, hogy “csináljunk kicsi babát mint Hunor”(az unokatesója). Elég vicces volt, ahogy a kedves párom az első szexuális felvilágosítást tartotta a lányának, aki most már nem áll meg egy kérdésnél, kérdések tucatjait zúdítja ránk, sokszor olyanokat, hogy megáll az ész… Mondta, hogy kell neki kisbaba, és apa mutassa meg, hogyan kell csinálni… Mire az apja mondta, hogy az a kisbaba, aki az ő tesója fog lenni, még az égben van, mire Ő: hol van, mutasd meg…

Végül abban állapodtak meg, hogy nem látja csak a Jézuska azt a pici babát… lehet, sőt biztos, hogy jó lenne egy Tesó neki…

 Már egy ideje tudom, szülőként az lesz a legnehezebb feladatom, hogy megtanuljam elengedni Őt, nem rátapadni, szeretettel megfojtani, a sarkában lenni, mindig felhívni, ellenőrizni, holvagy, mitcsinálsz, meg hasonlók. Tudom azt is, nem igazán fog sikerülni, ahogy magamat ismerem… Egy új fejezet következik az életünkben, 17-én reggel munkába fogok menni, napi 9 órát Sarolt nélkül tölteni, dolgozni, ha egyáltalán az agyam képes lesz bármilyen utasítást is adni a testemnek. Nem az az anyára tapadós fajta, de az utóbbi időben nagyon sokat lóg rajtam, “anya kell”, és én tudom, érzi a félelmeimet, a kétségeimet. Tudom, jó helyen lesz, de mégis NEM VELEM. És nem az imádott Apjával. Heti öt napon nem én öltöztetem reggel, adok neki reggelit, hintáztatom, játszótérre viszem, nem én sütök neki homoktortát, nem én kirakózok vele. A legnagyobb félelmem az, hogy úgy fogja érezni, valami fontosabb számomra, mint Ő. Pedig nem. Soha semmi és senki, és mégis mennem kell. Heti öt nap, kilenc óra naponta. Vagy optimistán szólva, heti négy nap kilenc óra, pénteken csak hét, aztán miénk az egész hétvége, a délutánok, az esték, a szabadnapok, és miénk az öröm, hogy együtt lehetünk végre…

 A napokban rajtakaptam, hogy tisztán kimondja néhány szóban az R betűt… bizony, bizony még nincs kétéves, és a beszédfejlődése valami hihetetlen!

 Múlt héten megvettük Sarolt huszonkettedik pár cipőjét, akkor még nem tudtam ilyen pontosan, de leültem és elkezdtem számolni… Tudtam, hogy sok volt/van, de ennyire…. A legelső ez a cuki kiscsizma, amelyet már három hónaposan hordott, és most a legutóbb vásárolt gyönyörű lila 23-as(!) cipő, amely majdnem olyan helyes, mint a gazdája:)

 Egyféle életmódváltás zajlik nálunk, ami elég spontán jött, habár régóta ott lóg a levegőben, és -mint egy ideje minden- Sarolt miatt vált időszerűvé. Semmi különös, csak mindig tervezzük, hogy majd többet kirándulunk, többet leszünk a természetben, de valahogy elborítanak nap mint nap a teendők, a millió elintéznivaló, és lassan elszállnak az évek. Nem mintha egy tévé előtt ülő-chipset evő család lennénk, de tény, hogy ránk fér a mozgás a friss levegőn és még inkább az élmények. Ezért EKE-tagok lettünk! Egyből a közepébe ugrottunk a dolgoknak-mint általában-előbb tagok lettünk, és utának kezdtünk/kezdünk ismerkedni az egyesülettel. Erre jó alkalom volt az idei vándortáboruk, amelyet itt tartottak Gyergyószentmiklóson, úgyhogy rögtön az elején már szervezési feladatokat is elláttunk-inkább a kedves férjem, mint én. Ez az ötnapos tábor elég volt arra, hogy sátrazzunk, túrázzunk, önkénteskedjünk és hogy nagyon jól érezzük magunkat. Természetesen Sarolt is része volt mindennek, és talán Ő élvezte a legjobban! Amíg E. a túravezetésben segített, mi a táborban ismerkedtünk az emberekkel, a tábori óvodával, a játszótérrel, majd jöhetett egy könnyű túra a Gyilkos-tó körül. A kicsi lány közel 4 km-t tett meg a saját lábán, megkerülte a tavat, majd egy kis emelkedőn, hegyi ösvényen feljutva a tó szépségében gyönyörködtünk, ezután leereszkedtünk a Gyilkostó vendéglőhöz, majd újra felfele a kápolnához. A kiscsaj remekül bírta, nap mint nap meglepetést okoz azáltal, hogy minden helyzetben feltalálja magát, és mindig kihozza magából a legjobbat. A táborban is simán ismerkedett, szóba állt mindenkivel, aludt a sátorban, ja és az elmaradhatatlan verekedések Ákossal, a nemek harca:)))

Remélem, hogy a továbbiakban minél többször eljutunk túrázni, friss levegőt szívni, élményeket gyűjteni, megismerni a világból egy darabot:)