Hogy mi közük van egymáshoz?
Saroltom már régóta beszél, és egyre ügyesebben, helyesebben. Sokáig “sziszemen” volt a szívesen, és a minap gyönyörűen, helyesen kimondta. Ugyanígy lett a “tötömön”-ből köszönöm, a “bombombé”-ből gombold bé, stb. És ahogy fejlődött a kiejtése, úgy lettek egyre hosszabbak és bonyolultabbak a mondatai, sőt történetei-mert újabban sztorikat talál ki, és mesél nekünk… Már az igeidőkkel is próbálkozik(néha helyesen is használja!), már nem babának, hanem Saroltnak hívja magát és a névmásokkal is egész jó barátságban van: az asztalon lévő sör “miénk”(Sarolté és apáé!), a “povár” enyém, és bogár van A falon. A toldalékokat is napról-napra helyesebben használja, és olyan varázsszavakat tud, hogy légyszíves és adjál szépen.
Sarolt apukájának gazdag a szókincse, de a helyesírással vannak gondjai, és nem szereti a magyar nyelvtant. Nincs túl jóban a névmásokkal, képzőkkel, ragokkal, ilyesmivel. Csak ámul, ahogy a lánya a tökéletességre törekszik beszédügyileg, és egyik este finoman megjegyezte, hogy nemsokára Sarolt fogja helyes beszédre tanítani őt. Úgy legyen!
Borzosak és mesét olvasnak
