Egy üveg sör van az asztalon. Sarolt, mintha másképp nem tudna, egyszerűen felkiált, ennyit mond:
-Sör!
-És én, vizsgáztatásképp, és a birtokviszony tisztázása miatt megkérdezem: Kié?
-Mire ő: Miénk!!!
-A sör az apáé – javítom ki, de nehogy már az enyém legyen az utolsó szó, és nehogy már legyen valami, ami nem az övé…
-Egyik apáé, másik Sarolté!!!!
Na azért…
Hogy mi közük van egymáshoz?
Saroltom már régóta beszél, és egyre ügyesebben, helyesebben. Sokáig “sziszemen” volt a szívesen, és a minap gyönyörűen, helyesen kimondta. Ugyanígy lett a “tötömön”-ből köszönöm, a “bombombé”-ből gombold bé, stb. És ahogy fejlődött a kiejtése, úgy lettek egyre hosszabbak és bonyolultabbak a mondatai, sőt történetei-mert újabban sztorikat talál ki, és mesél nekünk… Már az igeidőkkel is próbálkozik(néha helyesen is használja!), már nem babának, hanem Saroltnak hívja magát és a névmásokkal is egész jó barátságban van: az asztalon lévő sör “miénk”(Sarolté és apáé!), a “povár” enyém, és bogár van A falon. A toldalékokat is napról-napra helyesebben használja, és olyan varázsszavakat tud, hogy légyszíves és adjál szépen.
Sarolt apukájának gazdag a szókincse, de a helyesírással vannak gondjai, és nem szereti a magyar nyelvtant. Nincs túl jóban a névmásokkal, képzőkkel, ragokkal, ilyesmivel. Csak ámul, ahogy a lánya a tökéletességre törekszik beszédügyileg, és egyik este finoman megjegyezte, hogy nemsokára Sarolt fogja helyes beszédre tanítani őt. Úgy legyen!
Borzosak és mesét olvasnak
Irtam már arról, hogy nem igazán tudom eldönteni, milyen a kicsi lányom, aztán a játszóterezések kezdetén megállapítottam, hogy a nézelődős-töprengős kategóriába tartozik. De most már tudom, hogy inkább csak alapos egy kicsit… valójában fogalmam sincs, hogy milyen, néha próbálom külső szemmel nézni, nem olyannak látni, amilyennek akarom… Egyetlen dolog, amit szeretnék, hogy határozott, magabiztos legyen… Most már a játszótéren is másképp viselkedik, a csúzdával még mindig óvatos, de a gyerekekkel nagyon szeret barátkozni, főképp a nagyobb lányok tetszenek neki, odamegy hozzuk és mosolyog, bemutatkozik(hiszen már tudja a teljes nevét, és azt, hogy hol lakik, de erről majd máskor, bővebben). Amit megfigyeltem mostanában, és kicsit megijesztett, az az óvatossága bizonyos helyzetekben, na meg az, hogy fél a porszívó hangjától:( De remélem, hogy ez csak időszakos…
Ma az iskolában voltunk ballagáson, és hát nem fogta vissza magát… rohangált ezerrel, főleg a lépcsőkön, be a termekbe, és a folyosón felfedezett egy nagy doboz kiflit, és természetesen vett is belőle… hááááát ennyit a visszafogottságról:)
A kislány-aki már nem baba-(már többször nevezi magát Saroltnak, mint babának) egyedül eszik, már rég, de ennek is voltak/vannak fokozatai. Kb. 10 hónapos korától a felkockázott kenyeret, zöldséget egyedül tömte a kis szájába, másfél éves kora körül kezdte érdekelni a kanállal, villával való evés. Segítettem neki, de ma már nem hagyja, újabban a levest is egyedül kanalazza több-kevesebb sikerrel. Sőt már az etetőszék sem kell, széken ülve és asztalnál akar enni, teljesen egyedül. Nemsokára kapni fog kisasztalt székkel, remélem, ez elnyeri a tetszését. Egy újabb lépés az önállóság felé…
Egy hónappal ezelőtt még szopizott esténként, ha velem aludt el, és néha, nagy ritkán délben is. Aztán egy hétig nem kérte, nem sokkal ezután elutaztunk nélküle 3 napra, de amint hazajöttünk, ismét kérte a szopizást. És szép lassan, immár 3 hete már nincs szüksége rá. Nem egyik napról a másikra választódott el(azt hiszem, ez eléggé megrázó lett volna neki is, nekem is…) hanem szép lassan, fokozatosan(akárcsak a járás, a mászás ugyanabban az óvatos tempóban). Nem kellett drasztikus módszerekhez folyamodni, sem sírni hagyni. Büszke vagyok magamra(ha egyébért nem, hát ezért mindenképp!), hogy addig szoptattam, ameddig ő akarta, és ameddig nekem is jó volt. Hiszem, hogy ezáltal sok betegségtől védtem meg, és adtam neki egy olyan biztonságérzetet és melegséget, amelynek a felidézése egész életében végigkíséri.
És a legcsodásabb változás, ami 2-3 hónappal ezelőtt jött el: EGÉSZ ÉJSZAKA ALSZIK. Nem játszik, nem sír(tavaly ilyenkor még mindkettőt csinálta, felváltva…), nem szopizik, hanem alszik. Jó, néha felébred, vizet kér, és olyan is van nagy ritkán, hogy mellénk kérezik, a nagyágyba. Nem tagadjuk meg tőle. Nem rettegünk attól, hogy úristen, odaszokik mellénk. Soha nem hagytuk sírni, nem mentünk ki a szobából este, és hagytuk egyedül. Én sem szeretek egyedül aludni, miért várnám el a kislányomtól? Két éjszaka volt, 16 hónapos lehetett, amikor azt mondtam, most már jó lenne, ha éjszaka nem szopizna. Két éjszaka sírt egy-egy órát, és többé nem kérte. Azt hiszem, ez volt a legnagyobb kegyetlenség, amit ellene elkövettünk… Esténként és délután is hozzábújok(vagy az apja), mesélek, énekelek(ha ha ha) neki, majd átölel kicsi puha karjaival és elalszik. Nekünk így jó, sőt nincs ennél jobb dolog:)
Végre-valahára kicsiny falunk is gazdagabb lett egy köztéri játszótérrel. Van is nagy érdeklődés iránta, még az igazán nagy gyerekek, a 10-14 évesek is igénybe veszik, sajnos eléggé rongálják is:( Már két napja járunk mi is, de nekem egyre inkább úgy tűnik, ez nem egy tipegőknek való játszóhely, de szocializációs szempontból mindenképp jó:) Először is a csúszda nagyon nagy, magasan van és a csúszófelülete kb 4 méter… Sarolt kétszer lecsúszott, úgy, hogy én fent elindítottam, lent egy anyuka kifogta, de kösz, többször nem kér belőle. A kis házikóba felmászik, de le nem csúszik, ott képes 20 percig is elnézelődni, barátkozni a többi gyerekkel. A hinták szintén túl nagyok, azokba sem igazán akar beleülni, inkább hajtja. A leginkább a fa mászóka tetszik neki, de az is egy ponton túl veszélyes, mert hiányzik néhány deszka, ahol simán becsúszhat a lába. Van egy kishomokozó és egy kis favonat, amibe ülések vannak – úgy gondolom, ezt szánták az 1-3 éveseknek. Van néhány kötélmászóka színes kötelekből, ezek Saroltnak roppant tetszenek, meg is próbált felmászni rajtuk. Itt is bebizonyosodott, hogy inkább a nézelődős-töprengős-nyugis kategóriába tartozik kicsi lányunk, a füléig ér a szája, már érdekli a többi gyerek jelenléte, de azért nagyon óvatos. Hogy ez jó vagy rossz, az idő eldönti…
Szuper gyermekprogramok, igazi csodanap(ahogy a plakát is hirdette) ígérkezett a Tarisznyás Márton Múzeumban, ahová hivatalos voltam mint önkéntes arcfestő:) Saroltot mindenképpen akartam vinni, ezért teljes létszámban ott volt kicsi családunk. Sajnos nem minden sikerült a legjobban, az időjárás nem igazán kedvezett a többségében kinti programoknak, mondjuk ez a gyerekeket nem igazán zavarta, de azért amikor már kb ötödször eredt el az eső a délután folyamán, az már kicsit sok volt… A végére sárban úszott minden és hát nehezen lehetett közlekedni az amúgy nagyon barátságos és szép udvaron. A program nagyon gazdag volt, ugrálóvár, táncbemutatók, Mesehetes koncert, bábszínház, kézműves foglalkozások, arcfestés, kincsvadászat és ólomkatona-festés, csak amikről én tudtam… A mi kicsi lányunknak annyira nem tetszett a sokszínűség ahogy én elképzeltem. Először is az autóban aludt, amíg felértünk, és kb egyórásra sikeredett a szundi, aztán bejöttek az apjával, rögtön ébredés után. Hát tudni kell róla, hogy ébredés után félóráig elég morcos, most sem volt ez másképp:( A nagy tömeg, a zaj zavarta és állandóan engem keresett… Amikor oda tudtak jönni hozzám, ragyogott a szeme és nagyon boldog volt:) Azt hiszem, legjobban az tetszett neki, hogy Emillel végigjárták a múzeumot, megnézték a lepkekiállítást, az ólomkatonákat, az ásványokat. Ez tetszett neki és a végére már egészen jól érezte magát, nyakig sárosan és maszatosan:) Reméljük, jövőre jobban sikerül majd és igazán élvezni fogja!
