Sarolt világa

 Beszél már vagy öt perce, aztán elveszi a telefont a fülétől és bejelenti:

-Apa vót. Dóga van. Tankol!

 Először is, egyedül eszik. Villával és/vagy kanállal. Mindent. Nemcsak a villás és kanalas ételeket, hanem az almát, a kalácsot, a mazsolát, a kenyeret… biztosan azért, hogy egyre tökéletesítse tudását. Amúgy soha nem volt gondunk az evéssel, a legfontosabb-a jó étvágy-mindig megvolt. Az ebédek általában egy órán át tartottak, ezalatt csak Sarolt evett, két fogást. Néha tudtam én is pár falatot lopni magamnak, de nagyon sokszor éhesen maradtam, mert ha ő végzett, nem várt meg az etetőszékben, rögtön menni kellett sétálni/játszani/aludni.

Most mindenki egyedül eszik. A levesnél elkel még egy kis segítség, de amúgy határozottan elutasítja, hogy etessem. Kivéve, ha nagyon fáradt, álmos, olyankor egy kedves mosoly (néha hangos felszólítás) és a kérés: “anya etet”…

 … ma reggel, ahogy “Ez elment vadászni”-kezdetű mondókát mondta. Csak álltam a konyha közepén ledermedve, és lestem kifele a nappaliba…ő a kicsi újjait vette sorra és mondta:

Elment vadánni……………., hazsa vitte, meg lőtte, pici pici meg ette!!!!

 …amikor mesélni, vagy folyóiratot olvasni támad kedve “Anya fogat”(forgat)-mondja és az ölembe ül… De amúgy

 Felveszem az ölembe, és mondom neki:

-Jaj, Sarolt, olyan nehéz vagy, nem bírlak!

-Apa bír!

(nesze neked…)

 A mi tündéri leányzónk újabb szerepjátékot talált ki: azt játssza, hogy ő CSINI. És hihetetlen, hogy mennyire tudja, vagy inkább érzi a szó jelentését, hangulatát… Kiveszi a blúzaimat a szekrényből, sorra magára ölti őket, billeg, lábújjhegyezik, szinte mondhatnám, hogy úgy viselkedik, mint egy modell a kifutón. Jelentőségteljes arc, elbűvölő mosoly, és az a járás… hát megenni való!

És közben mondogatja: “Orsi montta: csini!” Igaz, hogy mi is sokszor elmondjuk, szép vagy, de amikor Orsi keresztmama felöltöztette és azt mondta, csini vagy, hát az volt a mérföldkő. Azóta egy kis hölgy, aki rendületlenül hisz magában, a szépségében, és sorra gyűjti be az elismerő pillantásokat.

 … kicsit felemásra sikeredett, hiszen Sarolt a sok szabadban töltött időnek, és (valószínűleg) az új gumicsizmájának köszönhetően kissé felfázott. Már péntek délelőttől figyeltük, hogy sokat nyafog, és fogja a pelenkáját, de arra gondoltunk, hogy másfajta márkájút vettünk és talán nem szereti a bőre. De amikor szombaton visítva pisilt szegénykém, már tudtam, mi a gond… elégszer estem/esek át én is felfázáson, nem csoda, hogy Ő is ilyen lett. De túl korán… A gyerekorvos megerősítette a gyanúmat, hogy felfázásról van szó, de szerencsére ötnapos antibiotikumos kúrával helyrejött. Amúgy nagyon utálom az antibiotikumos kezeléseket, de most nagyon megijedtem, hiába, hogy nem volt nagyon komoly a betegség, de könnyen vissza lehet esni, és állandósulhat ez a probléma. Ezentúl sokkal jobban kell vigyázzunk, még ápr. közepén is vastag cipő, zokni, stb.

Vasárnap már jól volt, és nem maradt ki semmi a hagyományos húsvéti szokásaink közül, volt ételszentelés, határkerülős menet fogadása, nyuszi jött a ribizlibokrok alá:), volt húsvéti ünnepi ebéd, hétfői locsolófogadás…

 Ha valami játékot keres, (vagy a cumiját…) “ho tette?”(hova tette) – ezt mondogatja, és rohangál körbe a szobában. Ma délben 20 perc alvás után felül az ágyban, felmegyek hozzá és azt kérdezi:

-Ho tette?

-Mit keresel kicsim?

-Apát!:)))

 Nézegeti, forgatja a Kismamát, és egy kép alapján megfogalmazza:

-Néni veti ádat, bácsi nem!