Megint rosszul alszik pár napja a mi kisangyalunk, de ha jól meggondolom, a másfél év alatt alig volt olyan időszak, hogy jól aludt volna. Most volt egy három hetes paradicsomi állapot, amikor átaludta az éjszakákat, de úgy tűnik, ismét fogacska jön, mert nehezen alszik el és sokszor felébred. Ilyenkor az apját hívja, kitárt karokkal(annyira édes!). És nemcsak ilyenkor. Ha valamit szeretne, ha fáradt, ha rajzolni akar, ha mesét akar, és főleg, ha nyakba akar ülni – ezekre mind Apa a megoldás. Eleinte élveztem, hiszen olyan aranyosak együtt, de ma már az is megfordult a fejemben, hogy talán valamit elrontottam. Úristen, lehet, hogy már nem szeret??? Persze ilyenkor az én Kedvesem így szól: “ne butáskodj” – persze könnyen beszél… De ha jól meggondolom, Ő is átélt már hasonlót, hiszen az első pár hónapban Sarolt alig-alig tüntette ki figyelmével az apját. Persze rámosolygott, szívesen ült az ölében, de az esetek többségében engem választott. Én úgy gondoltam, ez természetes egy pár hónapos babánál, de az én párom kétségbeesetten megjegyezte mindig: “engem nem szeret!”Olyan ostobaságnak tűnt ez akkor, és lám, most én viselkedek ugyanúgy…
Talán kilenc hónapos lehetett a kislányunk, amikor a boltos lány megkérdezte, hogy apás vagy anyás a leányzó? Micsoda ostoba kérdés, gondoltam akkor, de most már tudom a választ: Apás…
