Az egész a hálószobában lévő könyvespolccal kezdődött. Körülbelül négy hónapos volt Sarolt, amikor felfedezte magának a polcot, és mindennap kikövetelte az apjától, hogy emelje fel oda, és ő képes volt hosszú percekig simogatni a könyveket. Később le is szedte, de még nem bírta megtartani, és ettől nagyon ideges lett. Aztán felfedezte magának a vaskos Brendon-katalógust, amelyet tíz hónaposan már szakszerűen forgatott. Igaz, néha kiszakadt pár lap (ma már teljesen rongyos, de még mindig nagy kedvenc), de a lényeg, hogy SOHA, még véletlenül sem forgatta fejjel lefelé. Sem azt, sem egyetlen más mesekönyvet vagy folyóiratot sem. Gondoltuk, na persze, ennyire okos nem lehet, akárhogyis a mi lányunk. És kezébe adtunk egy Zola-regényt, fejjel lefelé. Megfordította, és csak azután lapozott…
Néha már mi is meglepődünk, milyen sok időt képes eltölteni a könyvek között. Reggel az első dolga, hogy sorra veszi a meséskönyveit, vagy egyedül, vagy társaságban, de ezzel indul a nap. És hogyha a lakásban vagyunk, mint most, a hosszú téli napokon, többször előkerülnek a könyvek, folyóiratok, füzetek. Már “olvas” az ő édes babanyelvén, tudja, milyenek a betűk, és melyik mondóka hová van írva a kedvenc mondókáskönyvében. A “mi lesz ebből a gyerekből” kérdésre már mindenki rávágja: tudós! Persze azért minden más játék is érdekli, a világ felfedezése nem marad el, de a könyvek mindig az első helyen vannak.
Könyvesboltban még nem jártunk. Lehet, hogy pár napig haza se jönnénk...
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: